Kultúra

Fehérvár lesz a Bajai Halfőző Fesztivál díszvendége

Székesfehérvár lesz az idei Bajai Halfőző Fesztivál vendége július 13-án, szombaton. A hangulatról az Alba Regia Táncegyüttes és a Galiba Zenekar gondoskodik majd.

A Guiness-rekordok könyvébe is bekerült a híres bajai halászlé, amelyet 2000 bográcsban főznek a mediterrán hangulatú belvárosban, minden évben, július második szombatján. A Duna és mellékága, a Sugovica ölelésében fekvő, soknemzetiségű kikötőváros – németek, horvátok és szerbek élnek itt évszázadok óta a magyarokkal egyetértésben – egységes, klasszicista városképe az 1840. évi nagy tűzvész után alakult ki és ma is nosztalgikus kisvárosi hangulattal ajándékozza meg a kanyargós utcáin barangolókat.

Baján mindig is szerepe volt a halászatnak, a halkereskedésnek, a hálókötészetnek, a bográcskészítésnek és a halételeknek. Hajdan az egész élet ekörül forgott. A hal szeretete túlélte az évszázadokat, a bajaiak még most is olyannyira szeretik a halat, hogy fejenként évi 66 kg-ot esznek meg. Ezzel Európa rekordereinek számítanak.

Baja tagadhatatlanul a halászlé fővárosa, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a több évszázados múlt, és a Bajai Halfőző Fesztivál, amely tízezreket csábít a bográcsok mellé. Az idei évben is 2000 bogrács alá gyújtanak be július 13-án, szombaton 18.00 órakor a Szentháromság téren. A nagykorúvá vált rendezvény díszvendége Székesfehérvár lesz.

A tűzgyújtást követően a Városháza előtti színpadon mutatkozik be városunk, majd az Alba Regia Táncegyüttes lép fel a Galiba Zenekarral.

A Bajai Halfőző Fesztivál részletes programja megtalálható az alábbi linken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik