Kultúra

Városi egészségnap áprilisban

Április 6-án két helyszínen várják a szűrővizsgálatra és tanácsadásra érkezőket, ezúttal a fiatalabb korosztály figyelmét szeretnék a megelőzésre irányítani a szervezők.

Közös egészségnappal készül az Egészségügyi Világnap alkalmából Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Szent György Kórház. Április 6-án két helyszínen várják a szűrővizsgálatra és tanácsadásra érkezőket, ezúttal a fiatalabb korosztály figyelmét szeretnék a megelőzésre irányítani a szervezők – minderről sajtótájékoztatón számolt be Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, valamint Dr. Reiber István, a Fejér Megyei Szent György Kórház orvos igazgatója.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1948. április 7-én kezdte meg működését az ENSZ szakosított intézményeként. Erre az eseményre emlékezve szervezik meg minden évben az Egészségügyi Világnapot.   „A jeles alkalomhoz Székesfehérvár is évek óta csatlakozik, idén először pedig a Fejér Megyei Szent György Kórházzal közösen szervez Városi Egészségnapot az Önkormányzat.” – mondta el Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.

Április 6-án, szombaton 10 és 18 óra között zajlanak majd a szűrések és tanácsadások. A Szabadművelődés Házában, valamint a Család- és Nővédelmi Központban várják a résztvevőket a megelőzés jegyében szervezett programokkal. A különböző vizsgálatokat a kórház szakemberei végzik majd.

„Az egészségügyi ellátás problémáira – ha már a fejlesztések és a gépellátás javítása financiális kérdések miatt korlátozott, – a beteg emberek számának csökkentése jelenthet megoldást. Erre akkor van mód, ha egészséges táplálkozással, mozgással és a káros szenvedélyek mellőzésével élünk, valamint ha kellő időben kiszűrjük a betegségeket.

Az április 6-i egészségnapon ilyen, mindenre kiterjedő vizsgálatok zajlanak majd, sőt azt is ígérhetem, hogy ha a szakember olyan jelzést ad, amely alapján további vizsgálatok szükségesek, azokat a Fejér Megyei Szent György Kórház szakrendelésein keresztül biztosítjuk.” – ismertette Dr. Reiber István, a Fejér Megyei Szent György Kórház orvos igazgatója.

Mint a Városi Egészségnapról tartott sajtótájékoztatón elhangzott: az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az idősebb emberek nagyobb számban vesznek részt a szűrővizsgálatokon és elkötelezettebbek egészségük megőrzése érdekében. Éppen ezért Östör Annamária hangsúlyozta: most célzottan a 25 és 60 év közöttieket szeretnék megszólítani az április 6-i szűrővizsgálatokkal és tanácsadásokkal. A szakorvosi vizsgálatokon előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni. A Városi Egészségnap a betegségek korai kiszűrését és az egészségtudatos életmód népszerűsítését szolgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik