Kultúra

Rutyafesztivált rendeznek Fehérvárcsurgón

Rutya-, azaz káposztafesztivált rendeznek szombaton Fehérvárcsurgón, abban a Székesfehérvár közeli faluban, ahol még néhány évtizede is a káposztatermesztés volt az ott élők egyik fő jövedelemforrása.

A rendezvény keretében bemutatják tudásukat a káposztás ételek készítésében jeleskedő főzőcsapatok, lesz szüreti felvonulás és utcabál – mondta el az MTI-nek a programsorozat főszervezője.

Kádár Andrásné tájékoztatása szerint a falu határában húzódó tározótó mentén – ott, ahol egykor a „rutyások” káposztaföldjei voltak – már kora délelőtt megkezdődnek a programok. Begyújtanak a bográcsok alá a káposztás ételek készítésében versengő főzőcsapatok, és munkához látnak a káposztafejekből ötletes figurákat faragók. A gyerekek a kézműves sátorban, az erősebb nem képviselői pedig a nyitott pincékben múlathatják az időt.

A falu központjától kisvonattal utazhatnak majd a fesztivál résztvevői a település szélén meghúzódó vadasparkba, ahol kisállat-bemutató és 30 festőművész alkotásaiból rendezett kiállítás várja a látogatókat.

Délután szüreti felvonulás szórakoztatja majd a falu népét és a vendégeket, és Mészáros János Elek, a Csillag születik negyedik szériájának győztese ad koncertet. A fesztiválra a porták „káposztás” feldíszítésével is készülnek a fehérvárcsurgóiak.

A faluban egyébként már kevesen termesztenek káposztát, pedig az ottani „rutyások” termése hajdan olyan jó minőségű volt, hogy messze földről érkeztek megvásárlására a kereskedők, sőt egy időben a terület földbirtokosainak, a Károlyi grófi családnak is káposztában fizették az adót a termelők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik