Szórakozás

Pap Vera hősiesen tűrte a fájdalmait

A tegnap elhunyt színésznő nagy űrt hagyott maga után. Kollégái, barátai nem tudják elfogadni, amiért ilyen korán ment el.

A Vígszínház állandó színésznőjének, Pap Verának a halála megrázta a szakmát. Legjobb barátnője és rendezője Eszenyi Enikő tegnap már megemlékezett a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőről, elmondta, hogy ő volt az egyik legfontosabb ember az életében.

Pap Vera hosszú ideig küzdött a rákkal, betegen is színpadra állt, utoljára február 8-án láthatta a közönség. Kollégái bíztak abban, hogy sikerül teljesen felépülnie, hiszen még túl fiatal volt a halálhoz.

“Tudtuk, hogy beteg, a kemoterápia után azonban jobban lett, és mindannyian drukkoltunk neki, hogy legyőzze a betegséget. Nagyon sajnálom, hogy ez nem sikerült, főleg az szomorú, hogy ilyen fiatalon kellett távoznia, 59 év manapság nem kor. Sok darabban játszott még betegen is, elképesztő hősiességgel tűrte a fájdalmait” – mesélte a Blikknek Pap Vera pályatársa, Lukács Sándor.

“Az egyik kollégám hívott fel a hírrel, így tudtam meg. Azóta ismerjük egymást, mióta bekerült a főiskolára, jó pár dologban vettünk részt együtt. Utoljára másfél-két hó­napja találkoztunk. Mérhetetlenül sajnálom” – mondta a Borsnak megrendülten egy másik kolléga, Venczel Vera.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik