Belföld

Útjavítások Újszegeden és Tarjánban

Hétfőtől Újszegeden és Tarjánban kátyúznak illetve javítják az utat.

Hétfőtől Újszegeden a Melinda utcában, a Fésű utcában kátyúznak, Tarjánban a Szilléri sugárúton pedig útjavításra és kátyúzásra is számíthatunk.

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft ezer folyókilométer, azaz mintegy kétszáz hektárnyi utat kezel Szegeden. Idén összesen nagyjából százötven millió forintot fordíthatnak útjavításokra, ebből mintegy százharminc millió forint jut kátyúzásra.

A keret évek óta nagyjából ugyanannyi, az árak viszont emelkedtek – közölte korábban a Szeged24-el a cég ügyvezető igazgatója. Makrai László azt is elmondta: évekkel ezelőtt az önkormányzat költségvetésében külön soron volt még pénz a nagy felületű javításokra, erre azonban ma már nem jut. Az igazgató beszámolója szerint a szűkös keret miatt legfontosabb szempontjuk a balesetveszély elhárítása az utakokon.

Eközben az idei szélsőséges tél, “óriási” kárt okozott az utak állapotában – számolt be Makrai László, aki hozzátette: ennek dacára az országban egyedülálló, saját fejlesztésű online kátyúbejelentő rendszerük segítségével „gyorsan rá tudnak mozdulni” a hibákra, és próbálva beosztani a rendelkezésükre álló pénzt, mérlegelve a bejelentett hiba fontosságát és veszélyességét, igyekeznek eleget tenni az igényeknek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatóságán pedig azt közölték: a hozzájuk tartozó Csongrád megyei több mint ezer kilométer útra, a tavalyi évhez hasonlóan idén is mintegy két és félszáz millió forint jut, ez elsősorban a balesetveszély elhárítására, és a szükséges állagmegóvó munkák nagyobb részének elvégzésére elegendő, “érdemi felújítást” nem tesz lehetővé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik