Belföld

Komorowski mozgalmas napja Szegeden

Bronislaw Komorowski lengyel államfő igazán eseménydús napot töltött Szegeden, ahol többek között találkozott az egyetem rektorával és a város polgármesterével.

Bronislaw Komorowski, akinek az egyetemen Senator Honoris Causa (a szenátus tiszteletbeli tagja) kitüntető címet adományozták, hangsúlyozta, a magyarok és a lengyelek büszkék lehetnek arra, hogy az elsők között alapítottak egyetemeket Európában.

Mint felidézte, a vilniusi egyetem sokáig viselte Báthory István erdélyi fejedelem nevét, és az intézmény addig működött, amíg a városban számottevő lengyel közösség élt, hiszen sok lengyel tanult az egyetemen.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszöntőjében azt mondta, a magyar és a lengyel népet leginkább a szabadságvágyuk köti össze. Ezt történelmi események is bizonyítják – mutatott rá, utalva az 1848-49-es szabadságharcra és az 1956-os forradalomra.

Mint hangsúlyozta, egy másik történelmi kapocs a két nemzet között, hogy Báthory István alapította a szegedi egyetem jogelődjét és a vilniusi egyetemet is.

A rendezvényen mások mellett részt vett Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke és Botka László (MSZP) szegedi polgármester is.

A két államfő ezt követően megtekintette a szegedi PESA villamost, majd koszorút helyeztek el a katyni áldozatok emlékére emelt keresztnél a Dóm téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik