Szórakozás

Ősmagyar szertartással búcsúztatták Bicskey Lukácsot

Csütörtökön délután helyezték örök nyugalomra az április 8-án elhunyt színészt. Barátai és kollégái ősmagyar szertartás kíséretében búcsúztatták.

Csütörtökön délután tartották az április 8-án, 53 éves korában elhunyt Bicskey Lukács temetését. A színész hamvait ősmagyar szertartás kíséretében szórták szét a Fiumei úti temető szóróparcellájában – írja a Blikk.

Az Újszínház művészére a család és a barátok mellett számos kolléga emlékezett a szertartáson, amelyen Dörner György, az Újszínház igazgatója és a hajdani kolléga, Oszter Sándor mondott beszédet. A család nevében pedig Lukács nagylányai, Lilla és Zsófia mondott el egy-egy verset felvételről, míg özvegye, Kincső a színész egy saját versével búcsúzott.

“Elmentél. Pedig jó lenne még veled beszélgetni, borozgatni, filmezni, vagy csak úgy együtt lenni. Isten áldjon, Psycho” – ezekkel a szavakkal búcsúztatta a gyors lefolyású betegségben elhunyt színészt Oszter, aki legutóbb az Argo 2. című filmben dolgozott vele.

Bicskey Lukács hazánk egyik legeredetibb és legtehetségesebb karakterszínésze volt, számtalan színházi munkája mellett az országos ismertséget és a közönség osztatlan szeretetét az Árpa Attila rendezte Argo rejtélyes bérgyilkosának, Psychónak a figurája hozta meg. Váratlan betegségének utolsó heteiben rendkívül rossz állapotban volt, 40 kilósra fogyott, még édesanyja is alig ismert rá a kórházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik