Belföld

Egy év és négy hónap a korrupt ügyvédnek

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a befolyással üzérkedés bűntette miatt dr. Ökrös Ferenc ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.

Az ügyvédként dolgozó vádlott közreműködött abban, hogy M. Zs. és B. J. nagy összegű kölcsönt nyújtsanak R. J. vállalkozónak. Mivel az adós a kölcsönöket nem fizette vissza, jogvita alakult ki a vádlott és kölcsönadók között. Utóbbiak ugyanis úgy vélték, hogy a vádlott a kölcsönszerződések megkötése során félrevezette és megkárosította őket. Emiatt a kölcsönadók büntetőeljárást kezdeményeztek R. J.-vel és a vádlottal szemben, valamint panaszt nyújtottak be a Békés Megyei Ügyvédi Kamaránál.

A vádlott 2008 nyarán találkozókat beszélt meg a kölcsönadókkal, ahol mindkettőjüket arra kérte, hogy a nyomozás megszüntetése folytán vele szemben kezdeményezett pótmagánvádas eljárásból „engedjék ki”, és akkor a kölcsönadóknak kedvező tartalmú tanúvallomást fog tenni R. J. büntetőügyében. Az is kérte, hogy a kamaránál tett panaszukat vonják vissza.

Kéréseinek teljesítése esetében azt is megígérte, hogy felveszi a kapcsolatot egy országgyűlési képviselővel és egy volt rendőrkapitánnyal, akiknek révén el tudja intézni, hogy a R. J. ellen indított büntetőügy sikerre vezessen, így mindkettőjük kára megtérüljön. Ezen felül a vádlott M. Zs.-nek azt is felajánlotta, hogy az APEH által ellene indított vizsgálatot „eltussolja”. Vagyis a vádlott két személynek tett ígéretet hivatalos személyek, tovább M. Zs.-nek az APEH vizsgálat befolyásolására – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Három rendbeli befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2012. március 26-án dr. Ökrös Ferenc vádlottat, és ezért őt – halmazati büntetésként – 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A másodfokon eljáró bíróság helybenhagyta az ítéletet, amely így jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik