Szórakozás

Nyakon vágták, mert kérte pénzét

Németh - Kész Mónika rendőr százados, a megyei rendőrség szóvivője elmondta-  Amikor a helyi körzeti megbízott a megadott címre kiért, ott az 57 éves sértett elmondta neki, hogy miután felkereste egyik hölgyismerősét amiatt, hogy az
asszonynak kölcsönadott 100 000 Ft-ot az adja neki vissza, akkor a nő férje kiabálni kezdett vele,

majd egy kővel megdobta az ő Fia Punto gépkocsiját, melynek során annak gépházteteje megsérült. Ezután a felesége mögé lépett – aki a sértettel beszélgetett – majd onnan tenyérrel nyakon vágta a férfit, aki ennek során nyolc
napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A KMB-s ezt követően az elkövetőt előállította a Székesfehérvári
Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók az 52 éves férfit garázdaság illetve könnyű
testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ő ennek során tagadta,
hogy a férfit megütötte volna, illetve, hogy garázdálkodott volna.

Az ellentmondások tisztázása így az eljárás tárgyát képezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik