Az olyan ajándékutalványok, amelyek az utalványon felsorolásra kerülő többféle termékcsoporton belül felhasználhatóak (például szépségápolás, sport, vegyi áru, ruházat, bútor, háztartás, elektronika, élelmiszer) is adhatók adómentes juttatásként – tette világossá az adóhatóság honlapján megjelent pénzügyminisztériumi állásfoglalás.
Megállapítható kell hogy legyen azonban az utalvány felhasználhatóságának köre, akár egy, akár több termékcsoport nevesítésével, és az utalványt kizárólag ezen termék-, illetve szolgáltatáscsoportokon belül lehet elkölteni.
Adószakértők korábban figyelmeztettek: egy ellenőrzés során nem tekinti majd az adóhatóság utalványoknak azokat a készpénz-helyettesítőket, amelyek gyakorlatilag bármire beválthatók. Az állásfoglalás egyértelműbbé tette a jogi helyzetet.
Adó- és járulékmentesen évente három alkalommal lehet 6550 Ft értékben (összesen 19 650 Ft személyenként) ajándékutalványt adni. Az adómentes összeg a dolgozók közeli hozzátartozóinak is adható, ha a munkavállalóval közös háztartásban élnek. Az adómentes juttatási határ éves, 400 ezer forintos összegébe a családtagoknak adott ajándékutalványok is beleszámítanak. Az ajándékozásnak eseményhez kell kapcsolódnia, s nem lehet teljesítményhez kötött.