Szerdán délután kettő óra előtt, a Fejér megyei Bodajkon, a Petőfi utcában egy 65 éves nő – eddig ismeretlen okból – behajtott autójával az egyik ház udvarába. Éppen a kertben tartózkodott egy 62 éves asszony, akivel egy 11 éves kislány is volt. Az autós nő mindkettőjüket elütötte – jelentette a Fehérvár24 helyszínen tartózkodó riportere.
A balesetben a kerti munkát végző idős nő azonnal meghalt, a kislány megsérült. Őt a helyszínre érkező mentők látták el. A lesodródott járművet a szomszédos ház fala állította meg.
Az autó becsapódása miatt egy gázvezeték is megsérült, ezért a tűzoltók a helyszínre vonultak, hogy a gázkoncentrációt mérjék. A gázszivárgást a szakemberek megszüntették.
A balesetet okozó nő az ütközéskor nem sérült meg – jelentette a Fehérvár24 riportere. Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a sofőr azt mondta, hogy elaludt a volánnál. Alkoholt a járművezető nem fogyasztott – tette hozzá.