Belföld

Uniós pénzből újul meg a szegedi Dóm

szegedi dóm (szegedi dóm)
szegedi dóm (szegedi dóm)

Az uniós Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP) 100 százalékos támogatásával, az előzetes becslés szerint nettó 1 milliárd 675 millió forintból újul meg a szegedi Dóm.

A szegedi Dóm turisztikai vonzerővé fejlesztése elnevezésű projekt keretében fel kell újítani – bár csak részlegesen – a Dóm homlokzatát. Emellett szerepel a munkák között az altemplomi lejárat és a nyugati oldalbejáró körül kialakított rámparendszer lebontása, az előlépcső átalakítása, valamint a Dóm kiemelt előterének a felújítása is. Végül pedig a Püspöki Székház, a Gál Ferenc Főiskola és a Szent Gellért Szeminárium közös udvarának a zarándokok és látogatók fogadására alkalmas térré fejlesztése a cél.

Az ajánlattevőnek – referenciaként – be kell mutatnia az elmúlt 5 évből egy legalább nettó 500 millió forintos műemlék-felújítást, és egy legalább nettó 1 milliárdos nem lakó- vagy ipari épület felújítását. Az ajánlattételi határidő február 7. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy a kivitelezés ára 93, míg az előteljesítés 7 súlyszámmal szerepel az értékelésben.

A rekonstrukció érinti a Szegedi Szabadtéri Játékokat is. Mint aztHerczeg Tamás, a fesztivál igazgatója tavaly októberben elmondta, az idei fesztiválra megfordul a nézőtér, a színpadot pedig a Dóm tér órateraszán állítják föl.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik