Szórakozás

Lelőtte három macskáját, állatkínzás miatt indult eljárás ellene

cica (gazdira váró cica)
cica (gazdira váró cica)

Hét macskája közül hármat azért lőtt le, mert nem tudta volna őket tovább etetni. Tettét megbánta.

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Fehérvár 24-nek elmondta: A Sárbogárdi Rendőrkapitányságra 2012. szeptember 27-én délelőtt érkezett arról bejelentés, hogy Sárbogárdon, a József utca egyik házának udvarán egy férfi saját macskái közül lelőtt hármat.

A bejelentést a férfi szomszédja tette, akinek a macskatulajdonossal közös az udvara. Az idős nő hallotta a lövéseket, majd látta az elpusztult állatokat.

A rendőrök a megadott címre mentek, ahol megtörtént a helyszíni szemle. Ennek során a lelőtt állatok tetemét az egyenruhások megtalálták az udvaron. A nyomozók a férfi által a bűncselekményhez használt fegyvert lefoglalták. Ezen kívül még öt lőfegyvert találtak nála a házkutatás során, illetve több száz lőszert, amelyek mindegyikét a férfi engedéllyel tartotta. A rendőrök azonban ezeket is mind lefoglalták, mert a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás végéig azok tárolását az Igazgatásrendészeti Osztály végzi.

A nyomozók az 50 éves férfit előállították a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra, ahol állatkínzás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ennek során a bűncselekmény elkövetését beismerte, elmondta, hogy hét macskája közül hármat azért lőtt le, mert nem tudta volna őket tovább etetni. Tettét megbánta.

A gyanúsítottal szemben a nyomozók gyorsított eljárás keretében tervezik lefolytatni a büntetőeljárást. Így ügyében egy hónapon belül ítélet születhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik