Az ünnepségen elhangzott: a több mint 1,2 milliárd forintba kerülő első ütemben a harmincegy méter széles egy kilométer hosszú le- és felszállópálya, a hozzá tartozó gurulóút és csapadékelvezető-rendszer épül meg.
A második ütemben újabb 500 méteres kifutó épül és elkészülnek a pályafények is, míg a befejező szakaszban egyéb infrastrukturális fejlesztésekre – repülésirányítás, földi kiszolgáló eszközök, fogadóépülethez vezető út – kerül sor.
A tervek szerint az első szakasz átadása 2003. szeptember végén lesz.