Szórakozás

Elkezdik a Velencei-tavi Vízi Sportiskola fejlesztését

Nyár közepén elkezdődhet a Velencei-tavi Vízi Sportiskola komplex fejlesztése, amellyel Európában teljesen egyedülálló sport- és rehabilitációs központ jön létre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken, Agárdon.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy az építési munkálatokra vonatkozó közbeszerzési kiírás már megjelent. Hozzátette: a jövőben a komplexumban az egészséges sportolók mellett fogyatékossággal élő és súlyosan beteg emberek is megismerkedhetnek a különböző vízi sportokkal.

Elmondta, hogy a Velencei-tó déli partján lévő agárdi sporttelepet teljesen felújítják. A létesítmény a korai fejlesztést szolgáló épületekkel bővül, illetve a beruházást követően egész évben használható lesz.

Soltész Miklós szerint a kormányzati segítség a látás- és hallássérültek, autisták, mozgásban korlátozottak, értelmi fogyatékosok számára külön-külön, és egyben is megjelenik. Az agárdi fejlesztés utóbbit szolgálja.
Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban több nagy uniós projekt elindult, amelyek szintén a fogyatékkal élők életét könnyíthetik meg. Példaként említette a Vakok Állami Intézetének felújítását, a vakok és látássérülteknek épülő új intézményt Tatán, illetve az autista farmok megújulását, ami a foglalkozatást is erősíti.

Simon László kiemelte: a Pro Rekreatione Kft. lett a VVSI üzemeltetője lett, és a szociális államtitkársággal végzett közös munka eredményeként 2,2 milliárd forintos uniós támogatást kapott a projekt. A terveket másfél éve bemutatták, most végre az álomból valóság lesz.

Tessely Zoltán hangsúlyozta, hogy a VVSI nem csak a nagy értékű tulajdon miatt, hanem tevékenysége miatt is felbecsülhetetlen. A jövőben pedig az él- és tömegsport mellett a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékkal élők sportolása, képzése is megvalósulhat – majd hozzátette: a VVSI-hez hasonlóan megoldhatatlannak tűnő probléma volt a Velencei-tó Kapuja projekt is, ami szintén befejeződik.

A déli part 12 kilométeres új kerékpárútját március 31-én átadják, de már készek a tervei a teljes tó körüli úthálózat fejlesztésének is. Emellett a partvédelem kérdése is napirenden van: a megvalósíthatósági tanulmányokra és a tervezésre benyújtottak egy 800 millió forintos pályázatot, amely egy 15 milliárd forintos beruházás előkészítését jelentheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik