Az Egyesült Államokban ugyan a munkanélküliek aránya - a vártnál valamivel kedvezőbben - alakult márciusban, 5,8 százalékot tett ki, ám az iraki háború miatt a cégek visszafogták a létszámfelvételeket, ami azzal járt, hogy a bérlistán a vártnál kevesebben szerepeltek.
Számuk 108 ezerrel csökkent márciusban. A munkaügyi minisztérium adataiban szereplő 108 ezres csökkenés jóval magasabb mint ami a Reuters szakértői várakozáson alapuló felmérésében szerepelt. A szakértők 29 ezer fős csökkenést vártak. Az állások számának márciusi visszaesése ugyanakkor jóval kisebb volt mint a februári, ugrásszerű visszaesés, amikor is 357 ezer állás szűnt meg. Mind a februári, mind a márciusi foglalkoztatottsági adatokat befolyásolta az, hogy tartalékosok hívtak be a hadseregbe, ám ezt a hatást a munkaügyi minisztérium nem számszerűsítette.
Az építőiparban márciusban 21 ezerrel, a jelzálog hitelezések felfutása miatt a pénzügyi szektorban 12 ezer állás létesült, a feldolgozóiparban 36 ezerrel, a szállításban pedig - főként a légitársaságok leépítése miatt- 13 ezerrel csökkent a munkahelyek száma.

Ajánlott videó
- 03:33 Harc a túlélésért: még kilenc csapat veszélyben van a topligák legkiélezettebb kiesés elleni küzdelmében
- 22:32 Xabi Alonso újra munkába állhat, vergődő Premier League-csapatnál nevezhetik ki
- 22:01 Elek Gábor a vesztes elődöntő után: Olyan hibáink voltak, melyeket nem szabad elkövetni
- 21:36 L. Ritók Nóra: Kaptam egy telefonhívást egy titkos számról, és közölték, hogy az Alkotmányvédelmi Hivataltól vannak
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 20:55 A nap hírei - 2026. 05. 16.
- 20:49 A meccs után a játékosok még pezsgővel locsolták, mégis távozik a DVSC vezetőedzője
- 20:37 A bajnok ETO edzője: Lehet, hogy ezt a dátumot kivarratom magamra
- 20:32 Havasi Bertalan: Nem mindig kormányoztunk jól. Szarul kommunikáltunk
- 20:10 „Büszkén, emelt fővel nézhetünk tükörbe” – a hokikapitánynak tetszett, ahogy csapata küzdött a finnek elleni vb-meccsen
- 20:10 Megszűnik a Fidesz szócsöveként számontartott Győr+ Hetilap
- 20:03 Sub Bass Monster: Nincs bennem backstage-zárási pánik, nem tartok attól, hogy elfelejtenének
- 19:54 Eszelősen nagy gólt lőtt Schäfer András a Bundesligában
- 19:53 Katasztrófa, luxus, szégyen, elégtétel – elkísértük az első látogatócsoportot a Karmelitába és Rogán luxusminisztériumába
- 19:40 Az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 20:32 Havasi Bertalan: Nem mindig kormányoztunk jól. Szarul kommunikáltunk
- 19:19 „Itt vagyok a papámnál, és hallottam, hogy elesett” – 11 éves fiú mentette meg a nagyapja életét
- 19:53 Katasztrófa, luxus, szégyen, elégtétel – elkísértük az első látogatócsoportot a Karmelitába és Rogán luxusminisztériumába
- 17:25 Tanács Zoltán elmagyarázta, hogy miért mondják fel Krauszék 262 milliárdos szerződését
- 12:04 Havasi Bertalanba botlott a várbéli kormányépületeket bejáró Magyar Péter, szócsatáztak egyet
- 17:55 Meghalt az egyik Maldív-szigeteki katona, aki az eltűnt olasz turisták után kutatott
- 17:17 A polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógusok: Lannert Judit bejelentése hatalmas elégtétel
- 19:40 Az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 10:25 Orbán Viktor is megszólalt a neki járó végkielégítésről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!