Sport

Megint nem jött össze

Az EBEL alsóházi középszakaszában ismét vereséget szenvedett a SAPA Fehérvár AV 19, mindössze egy gól született, de azt a Dornbirn lőtte.

 

„Az lesz a fontos, hogy biztonságos védekezésből kiindulva támadjunk, ne hibázzunk, hanem várjuk meg, míg a Dornbirn teszi meg azt, és ne keressük a veszélyes lehetőségeket támadásban. Kedden a második és a harmadik gólt is azért kaptuk, mert támadásban nem biztonságos megoldást választva kockáztattunk, és buktuk a szituációkat.” – mondta a találkozó előtt Énekes Lajos a hazai együttes másodedzője. Kétségtelen tény, hogy mostanság nem megy a Raktár utcában a Volánnak, ráadásul a legutóbb kapott egy medvepuszit Magosi Bálint, így a szélső kénytelen volt kihagyni a mérkőzést. Helyére, pedig Filip Novak lépett elő az első sorba. A vendégek a napokban egy termetes cseh hátvéddel erősítették meg a keretüket, Martin Tuma a brit élvonalból érkezett, és az előző szezont a Jesenicében kezdő bekk Székesfehérváron be is mutatkozott új klubjában.

Az 5. percben láthattuk az első valamirevaló helyzetet, melyet Frank Banham lőtt éles szögből a Bulldogok kapujára, de Patrick Desrochers az erős, helyezett korongot kitornászta a bal sarokból. Nyomott, támadott a fehérvári csapat, de rettentően nehezen tudtak átjutni a szigorúan védekező vendég-falon. Most is, mint legutóbb kedden megvoltak a Volán lehetőségei, de nem tudták bevenni a különben jó formában levő kanadai hálóőr ketrecét.

Nem kezdődött jól a középső harmad, a 24. perc elején ritka szerencsétlen gólt lőttek a vendégek, igaz Matthew Keith meg merte azt tenni, amit a fehérváriak nem, azaz szemtelen módon bekanyarította Adam Munro kapujának jobb oldalába a pakkot. Ezután sokáig csupán a mezőnyben pattogott a korong, majd a 33. percben Sofron István száguldott el a szélen, középre adott, de az érkező Vas Márton tiszta helyzetből a kapust találta telibe. Egy perc múlva Sofron már a büntetőpad felé vehette az irányt, mivel ellenfelét a palánkra lökte. Közben Novák iramodott meg a jobbszélen, de emberes bombájának végállomása a vendégek kapusa volt. Azért a Dornbirn is veszélyeztetett, a gólszerző Keith közeli lövését kellett hárítania Munronak. A harmad záró perceire teljesen beszorultak a sárga-feketék, szinte felbillent a pálya, a szurkolók, pedig nem győzték számolni, hogy mennyi hazai lehetőség vált köddé.

A záró harmad leginkább a kiállításokról és a durvaságról szólt, kezdtek elszabadulni az indulatok.  Ez talán nem is volt véletlen, mivel úgy tűnt, mintha a játékvezetők számára túl nagy falatnak bizonyulna a meccs ezen, szakasza. A fehérváriaknak a vége felé egy kettős emberhátrányt, valamint és egy négyperces büntetést is túl kellett élnie.

Így zsinórban második meccsén nem lőtt gól a Fehérvár hazai jégen. A tetejébe, pedig a középszakaszban három hazai összecsapáson egyetlen pontot sem szereztek a kék-fehérek. Most közel két hét szünet lesz a bajnokságban, a Volán legközelebb éppen a Dornbirn otthonában javíthat.

Jegyzőkönyv:

SAPA Fehérvár AV 19 – Dornbirner EC 0-1 (0-0, 0-1, 0-0)

Székesfehérvár, 2643 néző

Vezette: Erd (osztrák) Trilar (szlovén), Hofer (osztrák), Rakovic (szlovén).

Fehérvár: Munro – Sille, Orbán, Mihály Á., Bailey, Novak – Durco, Pratt, Banham, Sikorcin, Benk – Horváth A., Hetényi P., Kovács Cs., Vas M., Sofron – Tokaji, Pozsgai, Németh A., Metcalfe, Hajós. Vezetőedző: Jan Neliba

Dornbirn: Desrochers – D’Aversa, Tuma, Aquino (1), Kozek, Keith 1 – Magnan-Grenier, Slivnik, Macmillan, Henrich, Mitchell – Aarsson (1), Fussenegger, Petrik, Feichtner, Häussle – Wilfan, Putnik. Vezetőedző: Dave MacQueen

Kiállítások: 16 perc illetve 16 perc

Edzőszemmel:

– Nehéz mit mondani egy ilyen vereség után. Ismét pontokat veszítettünk, méghozzá egy olyan mérkőzésen, amelyen nyerhettünk volna. Az első harmadban nem úgy ment, ahogy elképzeltük, de a második, és a harmadik játékrészben a csapat belelendült. Küzdöttünk, harcoltunk, voltak helyzeteink, de ezek, és a ziccerek kihasználásával megint gondban voltunk. A lövő játékosaink, Frank Banham, és Sofron István is mindent megtettek, de ezúttal egész egyszerűen nem sikerült betalálniuk. – Jan Neliba a Fehérvár vezetőedzője

– Ritkán elég a jégkorongban egy gól a győzelemhez, de szerencsére a mai sikerünk rácáfolt erre. Ellenben nem Fortunának köszönhetjük a győzelmünket, mert a fiúk nagyon keményen megdolgoztak ezért. Az első harminc percben mi voltunk a jobbak, utána kétségtelen, hogy a Fehérvár nagy nyomás alá helyezett bennünket, kissé hektikussá vált a záró harmad, de végül meg tudtuk tartani a minimális előnyünket. –  Dave MacQueen a Dornbirn vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik