Sport

Ragyogó siker Salzburgban

Másodszor is nyert az EBEL középszakaszában a SAPA Fehérvár AV 19, és így már rájátszást érő helyen vannak a kék-fehérek.

Az első harmad végén Filip Novak szerezte meg a vezetést Volánnak, de túl sokáig nem örülhettek, mert két gyors góllal fordított az álláson a vendéglátó együttes. Ezután két perccel a harmad lefújása előtt Sofron István találat be, így egálban kezdte a második játékrészt a Fehérvár.

A második harmadban Kovács Csaba ismét a Volánt juttatta vezetéshez Sofron passzából, ez által fehérvári előnnyel fordulhattak a záró harmadba. Kifejezetten a kedvük szerint indult ez a játékrész is, mert Benk András Novák átadása után már kettőre növelte a vezetésüket. Majd jött az 53. percben Tyler Metcalfe gólja, és már úgy érezte a gárda, hogy zsebben van a meccs. Mint később kiderült, túl korán, mert az utolsó négy percre a Salzburg levitte a kapusát, és ez megzavarta a Volánosokat. Thomas Raffl és Andrea Kristler is gólt szerzett, ráadásul 4–5-nél még 1 perc 19 másodperc hátra volt. Újabb gól azonban már szerencsére nem született. Győzelmével immár az alsóházi rájátszás középszakaszának második helyére tornászták fel magukat Jan Neliba tanítványai.

Jegyzőkönyv:

Red Bull Salzburg-Sapa Fehérvár AV19 4-5 (2-2, 0-1, 2-2)

Salzburg, 1730 néző

Vezette: Nikolic M., Warsaw, Nikolic K., Nothegger

Red Bull Salzburg: Brückler – Pöck, Trattnig (1), Latusa, Cullen 1 (1), Welser – Heinrich (2), Lynch (1), Regier, Schremp, Obrist – Raffl 1, Glenn, Komarek, Duncan (2), Bischofberger – Davison, Pallestrang, Kristler 1, Brucker, Di Benedetto 1 (1). Vezetőedző: Pierre Pagé

Sapa Fehérvár AV19: Munro – Sille, Orbán, Magosi, Bailey, Mihály Á. – Pratt, Durco, Banham (1), Sikorcin, Benk 1 – Horváth A. (1), Hetényi P. (1), Sofron 1 (1), Vas M., Kovács Cs. 1 – Tokaji, Pozsgai, Novak 1 (2), Metcalfe 1 (2), Németh A. (1). Vezetőedző: Jan Neliba

Kiállítások: 4 perc illetve 14 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik