A távozó Paulo Sousa már, a lehetséges érkező, Sérgio Conceicao még nem volt ott a Liszt Ferenc repülőtéren, helyettük a pályaedző Milan Joan Carillo irányításával kezdődhet a munka Marbellán. Nem volt azonban szerencséje az utazással a gárdának, mivel piros-kékek párizsi átszállással szerettek volna eljutni Marbellára. A francia fővárosban azonban hosszú órákig kellett tétlenül várakozniuk, mert Budapestről ugyanis késve érkezett az Air France gépe. A negyvenfős fehérvári különítmény azonban így is tíz perccel az indulás előtt odaért a következő járat beszállókapujához. A légitársaság alkalmazottjai viszont ekkor már nem engedtek fel senkit a málagai repülőre, hiába kérték őket többször is erre a Videoton vezetői. A következő gép csak este 20.40-kor szállt fel, így a játékosok pedig több mint hét órán át várakoztak a reptéren.
Elutazott a háromhetes spanyolországi felkészülésére a Videoton FC, igaz még kinevezett vezetőedző nélkül. Közben, pedig Párizsban rekedtek.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 07:10 Tűzoltóautóján vitték végső nyughelyére a Trump elleni merényletben elhunyt parancsnokot
- 06:59 „Borzalmasak az adatbázisok” – a Trumpék által felkért szakértő nem választási csalást talált, hanem számos hibát
- 06:46 Magyar Posta: volt megfelelő mennyiségű védőital a Kelebián elhunyt kézbesítőnél
- 06:19 25 fok sem lesz ma a tartósabban csapadékos tájakon
- 06:10 Kincses sziget a Bakony szívében, ahol lecsendesedhet a lélek
- 06:09 Rendőrt hívtak a párra, akik a többi vendég jelenlétében szexeltek a jacuzziban
- 05:05 Ezek a növények elűzik a legyeket az otthonodból
- 03:40 Mitől lesz száraz egy zivatar?
- 03:18 Kidobósban hibátlan mozdulat, focimeccsen viszont kínos gólt hozott
- 22:35 „Bízom benne, hogy olimpián ilyen szituációk nem lesznek” – nehéz helyzetbe került a női kéziválogatott
- 21:47 A Liverpool kikapott első meccsén az új edzővel
- 21:36 Légfegyverrel és íjjal tanították lőni a gyerekeket a polgári gyermek vadásznapon
- 21:32 Több magyar diák is megsérült egy portugáliai tanulmányúton
- 21:04 Halálra ítéltek egy német állampolgárt Belaruszban
- 21:03 „Nagyon személyes, de semmi szégyellnivaló nincs benne” – a magyar könnyűzene női hangja 2024-ben
- 21:03 „Nagyon személyes, de semmi szégyellnivaló nincs benne” – a magyar könnyűzene női hangja 2024-ben
- 19:47 Biden alig várja, hogy jövő héten újra kampányolhasson
- 15:11 Kiderült, melyik bizottságokba ülnek be a magyar EP-képviselők
- 06:19 25 fok sem lesz ma a tartósabban csapadékos tájakon
- 21:04 Halálra ítéltek egy német állampolgárt Belaruszban
- 14:22 Szijjártó Péter szerint Zelenszkij minősíthetetlen szavakkal illette Orbánt
- 06:09 Rendőrt hívtak a párra, akik a többi vendég jelenlétében szexeltek a jacuzziban
- 20:57 Pingpong, kánikula és száguldozás – ilyen volt a Magyar Nagydíj pénteki versenynapja
- 14:27 Egyetlen szoftverfrissítés elég volt, hogy káosz söpörjön végig a Földön
- 17:01 Listázta a nagykőrösi lap, kik raktak nevetős szmájlit a Trump elleni merényletkísérletről szóló posztra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!