Kultúra

Különleges színházi produkciók a szegedi Reök-palotában

Három különleges színházi produkcióval várja a nézőket decemberben a szegedi Reök-palota, ahol Keleti Évának a magyar kultúra elmúlt évtizedének nagyjait megidéző képei mellett Bodrogi Gyulával is találkozhat a közönség.

Herczeg Tamás igazgató a decemberi műsort bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a Szegedi Szabadtéri Játékok a fesztivál nyári népszínházi jellegű, monumentális produkciói mellett ősztől tavaszig a Reök-palotában intimebb hangulatú, gyakran alternatív megközelítésű szobaszínházi előadásokat kínál az érdeklődőknek. A produkciók különlegessége, hogy a nézők a Dóm tér hatalmas színpadán látott színészeket teljesen más közegben, karnyújtásnyi távolságból ismerhetik meg ezeken az estéken – tette hozzá.

Harangozó Gyula, a fesztivál művészeti igazgatója arról beszélt, hogy az első színházi bemutató december 9-én – a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Valahol Európában egyik főszerepét alakító – Mácsai Pál és Huzella Péter Befogad és kitaszít a világ című Villon-estje lesz. A produkció alapjául a Kaláka együttes Villon-lemeze szolgál Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Mészöly Dezső és József Attila fordításaival.

Györgyi Anna Jászai-díjas színésznő a Peter Hacks Goethe és Charlotte von Stein majdnem tíz évig tartó szerelmi kapcsolatát megidéző G című darabbal érkezik Szegedre december 12-én. A színésznő mellett Horváth Erikát, Bartsch Katát és Bognár Bencét láthatja a közönség december 16-án a Ljudmilla Ulickaja novellája alapján született Rövid című darabban. A három nő sorsán keresztül a férfiak világáról mesélő produkciót Hidvégi Nóra állította színpadra.

November elejétől látható a Reök-palotában Keleti Éva fotóművész kiállítása, december 3-án a képek között Bodrogi Gyula mesél a régi korok színházáról.

A kiállítóhelyen december 13-án még egy új tárlat nyílik, amelyen hagyományteremtő szándékkel a Velencei Biennále magyar anyagát, Asztalos Zsolt Kilőttek, de nem robbant föl című videoinstallációját mutatják be a Műcsarnokkal együttműködve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik