Sport

Hétfőn utaznak, kedden már játszanak női röpiseink

A magyar női röplabda-válogatott legalább egy meccset nyerne Azerbajdzsánban, az olimpiai előselejtezős tornán.

A Magyar Röplabda Szövetség tájékoztatása szerint a női válogatott hétfőn reggel indul Azerbajdzsánba. A kéthetes felkészülés prioritása az volt, hogy az új emberek is megismerjék egymást, összeszokjanak.

Az edzőtábor második hetének végén sikerült két mérkőzést játszani a csehekkel, ami Jókay Zoltán szövetségi kapitány szerint mindenféleképpen hasznos volt: „A második már lényegesen jobban sikerült, mint az első, mert a játék itt már gördülékenyebben folyt. Úgy gondolom, amennyit lehetett ennyi idő alatt azt próbáltuk összecsiszolni, nyilvánvalóan maradtak kis hiányosságok. Hosszú lesz az út Azerbajdzsánba, és másnap (kedden) már játszunk is. Az első ellenfél az ukrán válogatott lesz, akik talán jobban elkaphatóak, mint a csehek. Már az első napon valami nagyot, bravúrosat kell alakítanunk, de nem szabad elfelejteni, hogy az ukránok is nagyon erősek, nem véletlenül voltak EB döntősök. Az első nap esti programja videózás lesz, megnézzük és kielemezzük az ukrán válogatott játékát.


A konkrét célkitűzés, hogy minél eredményesebben szerepeljünk a csoportunkban, legalább egy meccset nyerjünk, amivel lehetőséget kapnánk egy harmadik meccsre is”
– fogalmazott a szövetségi kapitány.

A tornára utazó keret

Feladók: Kriegel Éva, Tálas Zsuzsanna
Centerek: Nagy Eszter, Miklai Zsanett, Csengeri Petra,
Átlók: Dégi Barbara, Kiss Katalin,
Szélső ütők: Horváth Dóra, Józsa Zsuzsanna, Liliom Rita, Sándor Renáta
Liberó: Kötél Dóra

Csoportbeosztások:

1. csoport: Oroszország, Spanyolország, Románia, Belgium, Szlovákia, Ausztria
2. csoport: Hollandia, Franciaország, Horvátország, Izrael, Görögország, Svédország
3. csoport: Cseh Köztársaság, Azerbajdzsán, Bulgária, Ukrajna, Magyarország, Dánia

Az első körben két alcsoportban játszanak a csapatok. A magyar válogatott esetében ez az alábbiak szerint alakul:

„A” csoport: Cseh Köztársaság, Ukrajna, Magyarország
„B” csoport: Azerbajdzsán, Bulgária, Dánia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik