Belföld

Tévézés súlyos ezrekért? Sokba kerülhet a digitális átállás

Július végén vagy átállunk egy kábeltévé szolgáltatóhoz, vagy ezreket költünk egy jelfogó berendezésre. Ellenkező esetben elsütétül a képernyő.

A régóta tervezett átállás elengedhetetlen. Ez dióhéjban azt jelenti, hogy az eddigi analóg jeltovábbítást a digitális technika veszi át, így például régi, antennás tévénkkel ezeket a jeleket már nem foghatjuk. Az átállás során frekvenciák szabadulnak fel, melyek a hazai mobilinternet elérést javítják, valamint uniós vállalás miatt is szükség van a váltásra – írja a Pénzcentrum portál.

A probléma azokat érinti, akiknek nincs kábeltévés előfizetésük. Ezután választaniuk kell: vagy előfizetnek, vagy megvásárolják az úgynevezett set-top-box kiegészítőt, mely átalakítja a jeleket, így szolgáltató nélkül is vígan tévézhetünk tovább. A gond csak az, hogy több ezer forintba kerül a berendezés. Az interneten böngészve találtunk 7-8 ezer forint árban, de 30 ezer felett is akad kínálat bőven. Kérdés, hogy megéri-e?

Az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolása 2013-ban két ütemben történik meg, 2013. július 31-én és 2013. október 31-én a lekapcsolási térképen jelzett területeken. Ettől kezdve Magyarországon már csak a digitális adások vételére lesz lehetőség.

(grafika: NMHH)

413 ezer háztartásnak kell döntenie, hogy valamilyen havidíjas szolgáltatásra fizet elő vagy pedig a jelenlegi készülékéhez vásárol egy olyan kiegészítőt, amivel továbbra is nézni tudja az eddig elérhető 3 csatornát és még további 4-et. A kezdeti befektetések után ezek továbbra is ingyenesek lesznek.

MindigTV-nek nevezik a földfelszíni ingyenes sugárzást, így 7 csatornát lehet fogni ingyen. Az MindigTV Extrával még további csatornák érhetőek el, de ezért már fizetni kell, a kezdeti akciók után a listaárat, ami Alapcsomag esetén 1399 forint, Családi csomag esetén 2599 forint. Ezekért az összegekért már több más digitális TV szolgáltatónál találhatunk előfizetést és nem kell kifizetnünk földfelszíni sugárzás vételéhez elengedhetetlen dekódert és az antennát, minden szükséges eszközt a szolgáltatók nyújtanak. Az alternatív szolgáltatók ajánlata különösen csomagban, telefon és internet előfizetés mellett lehet kedvezőbb.

Tovább a teljes cikkre!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik