A Videoton FC tehetséges támadó középpályása idén valósággal berobbant az élvonalba. Előbb az őszi idényben a Kecskeméti TE színeiben játszott kölcsönben, majd tavasszal visszatért Fehérvárra, ahol egyre több lehetőséget kapott Paulo Sousa vezetőedzőtől. Kecskeméten négyszer, míg a Videotonban eddig egyszer vette be az ellenfelek hálóját azon a 27 bajnoki mérkőzésen, amelyeken pályára lépett. A tavalyi NB II-es idényben a Videoton-Puskás Akadémia csapatában házi gólkirály volt tíz találatával.
Egervári Sándor szövetségi kapitány ekképp indokolta beválogatását:
– Gyurcsó Ádám személyében a keret tagja egy olyan fiatalember is, aki nagyon szép jövő előtt áll, és lehetőséget szerettünk volna biztosítani számára, hogy ne csupán a jövő játékosa lehessen, hanem már a jelené is. Képességei alapján komoly karrier előtt áll, meghívását nem nevezném megelőlegezett bizalomnak, idei teljesítményével kiérdemelte a kerettagságot.
A magyar válogatott június elsején Prágában a csehek, június 4-én a Puskás Ferenc Stadionban az írek ellen játszik felkészülési mérkőzést.