– Csalódottak vagyunk, az első két harmad alapján úgy tűnt, hogy nem lesz probléma a mérkőzéssel. Ekkor érvényesülni tudtunk, és csupán néhány apróbb, bosszantó dolog miatt kellett idegeskednünk. Ezek egyáltalán nem voltak olyanok, amelyek esetleg befolyásolhatták volna a végeredményt. Aztán a végére olyan hibákat követtünk el, amelyeket nem engedhetünk meg magunknak, illetve ahhoz, hogy meg tudjunk nyerni egy ilyen mérkőzést ki kellett volna használnunk a lehetőségeinket a harmadik harmadban. Ez volt az egyik oka a vereségnek, illetve az ellenfélnek a végére egy kicsivel nagyobb szerencséje volt. Görcsössé váltunk a hajrára, ezt, pedig nem lett volna szabad. Annyival vigasztalódhatunk, hogy egy pontot szereztünk, de annak tudatában, hogy ez egy megnyert mérkőzés volt, annyira azért nem esik jól. – értékelte az összecsapást Énekes Lajos a fehérvári csapat másodedzője.
A SAPA Fehérvár AV 19 csapata vasárnap este győzelmet szalasztott el Dornbirnban, hiszen már három góllal is vezettek, ám hosszabbításos vereséggel zártak (4-5).
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 02:30 Így néz ki a jövő lakóparkja: zöld oázis a belvárosban
- 01:53 Nyári bőrápolás: bőrünket nemcsak az UV-sugarak, hanem a füst is veszélyeztetheti
- 00:00 Legyen ez a nyár ikonikus a Redmi Note 13 sorozattal!
- 23:34 Czifra Bettina Lili összetett döntős tornában a párizsi olimpián
- 23:29 A páston és a tatamin is drámai végjáték után úszott el a magyar érem - a második nap összefoglalója
- 23:06 A világ legdrágább női futballistája sem segített, őrült meccset bukott Zambia az olimpián
- 22:40 „Volt egy pillanat, amikor azt hittem, nyertem” – Andrásfi Tibor bele sem akar gondolni, hogy kicsúszott a kezéből az olimpiai érem
- 22:38 Nem hibázhatnak a kézisek, berobbanhat a magyar küldöttség legfiatalabb tagja – a 3. nap magyar programja
- 22:18 Újpesten nyert a Puskás Akadémia, ikszeltek a kupacsapatok
- 22:04 Sokk az uszodában: Kós lemaradt a döntőről 100 háton
- 21:53 Andrásfi Tibor elveszítette a bronzcsatát férfi párbajtőrben
- 21:44 A nap legfontosabb hírei – 2024.07.28.
- 21:28 Phelps rekordját megdöntve aranyérmes Léon Marchand
- 21:08 XVI. kerületi fideszes polgármester: Rendet kéne tenni a kórházakban és a Fideszen belül
- 21:08 2004 óta először tudta megnyerni a nyitómeccsét az olimpián a férfi pólóválogatott
- 17:16 Ez volt Sztálin hírhedt hadparancsa
- 18:57 Ciánmérgezés egy bangkoki luxusszállóban – az életükbe került egy rossz befektetés
- 17:32 Évtizedek óta ugyanazokkal az anyagokkal mérgeznek minket
- 15:53 Szokatlan időpontban közvetítik a hatoslottó húzását, átmenetileg zárolják a játéklehetőséget is
- 17:57 Orbán a Mátrixról elmélkedett, Gyurcsány hozzászólt
- 21:06 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 15:15 Indul a digitális állampolgárság: ősztől személyi helyett elég lehet a mobiltelefon
- 17:41 Nyugaton már 20 fok körül van a hőmérséklet
- 17:02 Fej- és állkapocssérülésekkel vitték kórházba a hatalmasat bukó bringást
- 16:36 Könnyű elsiklani az HBO idei legkülönlegesebb sorozata felett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!