Sport

Bravúrra készül az Alcoa FKC

Szombaton az Alcoa FKC csapata a Siófok KC-Galerius Fürdő együttesének vendége lesz, a fehérváriaknak három év alatt eddig egyszer sikerült nyerniük a Balaton-partján, ezen a mérlegen szeretnének javítani.

Székesfehérváron az elmúlt hét során vírusos betegséghullám csapott le Köfém Sportcsarnokra, akadt olyan tréning, melyen összesen hét játékos tudott csak részt venni. Emellett mindenképpen meg kell említeni, hogy a 2012-es évben idáig csak percekre léphetett pályára a részleges keresztszalag-szakadás után lábadozó Trimmel Brigitta, valamint egészen biztos, hogy csak a lelátóról szurkolhat társainak Ana Maruscec, akinek a Ferencváros ellen egy átlövés következtében mélyen felrepedt arcbőre, és agyrázkódást is diagnosztizáltak. A Fradi ellen ugyan voltak jó momentumai a csapatnak, de az Alcoa gárdája eddig meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott. Siófokon nem is lehet más céljuk, hogy pontot, pontokat raboljanak az egyre markánsabb teljesítményt nyújtó fekete-fehérektől. „Be kell végre bizonyítanunk, hogy idegenben is acélosak tudunk lenni! Siófokon kisebb bravúrral ugyan, de igenis elérhetünk jó eredményt, ráadásul nincs vesztenivalónk – ha ezt elhiszik az embereink, akkor minden mindegy alapon nekik tudunk menni. Ez azt is jelenti ugyanakkor, hogy a taktikát fegyelmezetten betartva kell játszanunk! Ezt megvalósítva lesz esélyünk az előrelépésre.“ – hangsúlyozta Mihály Attila a fehérváriak vezetőedzője.
Az Alcoa FKC a három év alatt hét bajnokit vívott a Siófokkal, melyek közül hármat megnyert, négyet elveszített. Idegenben egy győzelem és két vereség a fehérváriak mérlege szombati ellenfelükkel szemben.

A Siófok KC harmadik szezonját tölti az élvonalban, és a sikeres bemutatkozó év, majd a csalódást keltő tavalyi szereplés (10. helyezés) után ebben az idényben éremesélyessé lépett elő a nyáron szinte teljesen kicserélődött Balaton-parti csapat. Imre Vilmos együttese Herr Orsolya, Bódi Bernadett, Ábrahám Szilvia, Bogdanovics Annamária és Mörtel Renáta személyében válogatott szintű játékosok sorával erősödtek a szezon kezdetén.
A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a Beszédes József Általános Iskola termében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik