Sport

Feltámadt a Fradi

Káldor András
Káldor András

2012. 01. 15. 18:59

Első győzelmét aratta az FTC-Rail Cargo Hungária csapata idén az Alcoa FKC otthonában. A zöld-fehéreknél Kovacsicz Mónikát nem tudták tartani a hazaiak, aki 12 góllal járult hozzá a hétgólos sikerhez.

Vasárnap hosszú idő után a Köfém csarnok ismét megtelt, ami nem is volt meglepő, hiszen az FTC-Rail Cargo Hungária együttesével vívott csaták mindig táblás házat hoznak. Más kérdés, hogy ez a párosítás egykor rangadónak számított, jelenleg azonban a két csapat jelenleg fényévnyi távolságra van egymástól a tabellán. Jobban kezdett a Fradi, ezt elsősorban annak köszönhette, hogy Kovacsicz Mónika a szélen szinte tetszés szerint érhette el találatait, és erre nem találtak orvosságot a fehérváriak. Végig vezetett a fővárosi együttes, csupán Horváth Bernadett, és Tilinger Tamara tudta eredményesen felvenni a vendégekkel a harcot. A szünet azonban jót tett hazai oldalon, érezhetően más felfogásban jöttek ki, Kristina Triscsuk is elkezdte termelni a gólokat. Sikerült egyenlíteniük (22-22), ám utána tíz percre elzárták a gólcsapokat, és ez rányomta bélyegét a találkozó végkimenetelére. Ehhez még pluszban hozzájárult, hogy megrázta magát a KEK győztes zöld-fehér gárda, pontosabban játszott, és magabiztosan nyerte a találkozót (29-36). Horváth Bernadett ugyan nagyszerűen küzdött a „Fradi-darálóban”, öt gólt szerzett, de egyáltalán nem volt elégedett a lefújás után. „Nagyon szépen feljöttünk, bíztam is abban, hogy fordítani tudunk, de a védekezésünk sajnos nem állt össze. Ezen feltétlenül javítanunk kell a Siófok ellen.” – tette hozzá a beállós.  

Jegyzőkönyv:
ALCOA FKC – FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 29-36 (15-20)
Székesfehérvár, 1000 néző

V:  Baranyi A., Szloska

FEHÉRVÁR: SZIKORA – Niksics 2, Nikcsevics, Tilinger 8 (3), HORVÁTH B. 5, TRISCSUK 10, Vaszari 1
Cs: Trimmel (kapus), Maruscec 1, Németh K., Bízik 1, Kuhinkó 1  
Edző: Mihály Attila

FTC: Abramovics – KOVACSICZ 12, Tomori 4, SZUCSÁNSZKI 3 (1), Szamoránsky P. 1, CIFRA 2, Szádvári 2
Cs: Pastrovics (kapus), ZÁCSIK 6, Zsivkovics 6 (5)
Edző: Elek Gábor

Az eredmény alakulása: 6. p.: 2-3, 13. p.: 6-9, 20. p.: 9-15, 27. p.: 12-17, 33. p.: 17-20, 39. p.: 22-22, 46. p.: 22-26, 52. p.: 24-31, 58. p.: 28-33.   

Kiállítások: – illetve 4 perc
Hétméteresek: 4 /3 illetve 8/6

Edzőszemmel:

Mihály Attila: Mindkét félidőben volt tíz-tíz percünk, amikor elveszítettük a fonalat, és ez megpecsételte a sorsunkat.

Elek Gábor: Nagyon nagy mélységekből másztunk elő, amely meglátszott a játékunkon is. A második félidő elején hat-hét percet ajándékoztunk a Fehérvárnak, utána azonban iszonyatos harci szellemről tettünk tanúbizonyságot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.