Belföld

A győri ingatlanpiacot Audi-motor hajtja

Új fokozatba kapcsolt az ingatlanpiac Győrben, beindultak a hengerek, és ezt részben az Audinak köszönheti az ágazat.

 

A győri ingatlanpiac már hónapok óta nem stagnál, sőt! Az albérletek tekintetében kimondottan emelkedésről tanúskodnak az adatok, 20-25%-al növekedett a forgalom, ami jórészben az Audi most épülő beruházásának, másrészt pedig a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház giga-projektjének köszönhető. Mindkét helyszínen sok szakmunkást foglalkoztatnak, akiknek a lakhatását az albérletek jelentik. A legfelkapottabb övezet továbbra is a belváros illetve a központhoz közel eső részek: így Révfalu és Nádorváros is kedvelt lakhely.

Egyetemistákkal kell versengeniük az albérletekért

Kovács László, az egyik győri ingatlanközvetítő cég vezető tanácsadója szerint, jó lakásból ma már kevés van a piacon. A jó alatt pedig a 2 szobás, téglaépítésű, egyedi fűtésű bérleményeket érti a szakértő, melyekért ma nagy versenyt folytatnak a lakáskeresők. A 60-70 ezer forintos havi költséggel kivehető hajlékok nagy részére azonban már lecsaptak az egyetemisták, így nagy kérdés az, hogy a jövőben a tovább növekvő igényeket kitudja-e szolgálni a piac.

Az Audi, és közvetve a gyárat kiszolgáló, leendő beszállító társaságok jelentős munkaerőt fognak toborozni Győrbe, és egyre nagyobb szükség lesz frekventált, jó állapotban lévő ingatlanokra. A tanácsadó azt mondja, néhány leleményes vállalkozó már felismerte a kínálkozó lehetőségeket, és egyre többen építenek apartmanokat, melyet a későbbiekben természetesen kiadnak, többnyire munkásoknak.

Akinek pénze van, lakást vesz, hogy kiadja

A fokozódó lakásvásárlási kedv is innen eredeztethető, aki most teheti az ingatlanba fektet, hogy aztán majd azt jó áron kiadja albérlőknek. Kovács László hozzátette, hogy ha ez a tendencia így folytatódik, akkor további növekedéssel számolhat a piac, de az igazi áttörést az fogja jelenti, ha már teljesen elkészül az új Audi központ, és a vállalat dolgozólétszáma több ezer fővel gyarapodik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik