Sport

Visszapillantó: Öröm hokit játszottak

A SAPA Fehérvár AV 19 Innsbruckban kivágta a rezet, és fölényes 9-0-s győzelmet aratott, ez a siker bíztató lehet a gárda előtt álló két idegenbeli meccs előtt.

– A szurkolók azt hihetik, hogy az Innsbruck nem képvisel számottevő játékerőt, hiszen utolsó helyezett a tabellán. Nagy hiba lenne azonban alábecsülnünk őket. Nagyszerű játékosaik vannak, akik képesek gólokat szerezni, hazai pályán bárkit meglephetnek. – mondta Énekes Lajos a SAPA Fehérvár AV 19 másodedzője a HC Innsbruck elleni mérkőzés előtt.

Aztán a találkozón kiderült, hogy alaptalannak bizonyult a szakember félelme, mert nagyszerű játékkal fektették két vállra a Fehérvári Ördögök ellenfelüket, méghozzá egy olyan összecsapáson, ahol gólt sem tudott ütni a vendéglátó együttes.

– Az eredmény mindenképpen bíztató, ám ennél azért nehezebben indult a mérkőzés. Az első harmadban jól tartottuk magunkat, jól védekeztünk, fegyelmezettek voltunk, igazán nem volt lehetősége az Innsbrucknak. Persze azért többet támadtak annál, mint amit a végeredmény mutat. A középső játékrészben a munkánk egyértelműen meghozta a gyümölcsét, sokkal könnyebbé téve a meccs második felét, amikor már egy könnyebb, felszabadultabb játékkal úgy jöttek a gólok, hogy öröm volt nézni. – nyilatkozta a találkozót követően.

A fehérváriak a továbbiakban nehéz sorozat elé néznek, vasárnap a VSV Villach, kedden, pedig a Red Bull Salzburg otthonába látogatnak

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik