– Összeszedetten játszottunk, mind a csatárok, mind a hátvédek megpróbálták azt játszani, amit az edző kért tőlünk. Ügyeltünk a védekezésre, de próbáltunk azért támadásokat is vezetni. Nagyon jó, hogy korán jött az első harmadban az első két gólunk, mert ezek megtörték a Bécs lendületét. Látjuk azért, hogy a Vienna nagyon jó csapat, jó játékosokból állnak, és erős tempót diktáltak, de hazai pályán, egy ilyen közönség előtt a minimum, hogy ilyen teljesítménnyel rukkoljunk ki. Különösen annak örülök, hogy végig így tudtunk játszani, igaz kapusunk, Adam Munro is kellett ahhoz, hogy tudjuk tartani az eredményt. Védekezni kell egy ilyen csapat ellen, mert akkor utána van sanszunk. Az utolsó percben lőtt a gólom, pedig életem első üres kapus gólja volt, már vártam ezt a pillanatot! A lényeg azonban, hogy hatvan percen keresztül egyenrangú ellenfelei voltunk a listavezetőnek, ilyen meccseket kell játszanunk itthon, hogy kiszolgáljuk szurkolóinkat! – nyilatkozta Sofron István a SAPA Fehérvár AV 19 válogatott támadója.
A SAPA Fehérvár AV 19 3-1-re legyőzte a Vienna Capitals csapatát, a győzelemhez remek játékkal, és egy góllal járult hozzá Sofron István.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 22:44 Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit
- 22:04 A kiállítás után a Vasas két látványos góllal megtörte a Honvédot
- 21:57 Szijjártó: A magyar elnökség legfontosabb célja a bővítés felgyorsítása lesz
- 21:17 A kisvárosi NB I alkonya lehet a Mezőkövesd és a Kisvárda búcsúja
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 21:01 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.06.
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 20:18 Sportszerű gesztust tett a Real Madrid a kiesőjelölt felé
- 20:03 Egy év a korona alatt – 12 fontos dolog, ami a Károly koronázása utáni évben történt
- 20:00 300 férfival feküdt le egy év alatt, az anyja büszke rá
- 20:00 Miért kezeli úgy a sajtót a magyar edző és játékos, mintha egy ötéveshez beszélne?
- 19:31 Akkora eső van Texasban, hogy az árvíznek halálos áldozata is volt
- 19:17 Zalatnay Sarolta a nyugdíjáról: 60 ezer forint nem sok mindenre elég
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 19:12 Ismét Friedrich Merz lett a német kereszténydemokraták vezetője
- 10:06 Magyar Péter: Orbán Viktor kétezer embert állított rám
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 17:03 Kalapács lendítéssel fenyítette be a felbőszült taxis a neki bemutató biciklist
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 07:04 Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
- 11:01 Nagy kormányzati beavatkozás jön a gyógyszertáraknál - mi lesz a betegekkel?
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 14:35 Next Top Model Hungary: VV Bálint nem tudta visszafogni magát, mikor párját meglátta a kifutón
- 08:22 „Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!