Belföld

Huzella Júlia Győrben dobozol

Bájos, és egy igazi angyal a színpadon. Huzella Júlia Győrben próbál, a Tóték című darabban.

Örkény örök klasszikusát, a Tóték című darabot is műsorára tűzte ebben az évadban a Győri Nemzeti Színház. A tragikomédia premierjét, Funtek Frigyes rendezésében március 3-án láthatja a közönség, a Kisfaludy Teremben felállított különleges díszletben. A már ismert arcok, így Ungvári István, Csankó Zoltán, Varga Mária, vagy éppen Sárközy József mellett egy ifjú színésznő is feltűnik a színpadon, mégpedig Huzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző lánya, Júlia. Juli – ahogy színésztársai hívják – a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, és állítása szerint nehezen nyílik meg az emberek előtt. Győrbe viszont örömmel jött szerepelni, a társulatot is gyorsan megkedvelte, zökkenőmentesen beilleszkedett a csapatba, és Ágika karakterét is könnyen elsajátította. A premiert pedig természetesen Juli is izgatottan várja. „Ez az első vidéki szereplésem, de nagyon élvezem. Várom már a bemutatót, de őszintén szólva kicsit félek is tőle, hiszen úgy érzem, hogy még annyi mindent kellene tennem, és biztosan sok mindenre még nem jöttem rá teljesen, amire lehet, hogy az elkövetkező hétben már nem is fogok. Az viszont nagyon megnyugtató, amikor már majdnem teljes egészében látjuk a darabot, amikor már összeáll az egység, és nem csak egy-egy jelenetet próbálunk” – mesélte a bájos színésznő a próbák után.

Örkény tragikomédiája persze nem is lenne az igazi, egy kis dobozolás, a végjátékban pedig az őrnagy feldarabolása nélkül, amit most egy igazán érdekes díszlet kíséretében élhet át a győri közönség. Ha Ön is kíváncsi arra, hogy hogyan debütál Huzella Júlia a kisalföldi megyeszékhelyen, akkor mindenképpen látogasson el a színház márciusi premierjére.

fotók: huzellajulia.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik