BRFK-n az SZDSZ kampányplakátján szereplő, általa tiltott önkényuralmi
jelképnek vélelmezett képi elem miatt.
Kóka János, az SZDSZ elnöke január 24-én, a párt kampánystratégiájának
elfogadását bejelentő sajtótájékoztatón arra a kérdésére, hogy nem jelent-e
gondot, hogy a kampányban felhasznált motívum tiltott önkényuralmi jelképre, a
vörös csillagra emlékeztet, azt mondta, hogy az a csillag nem ötágú és nem is
vörös. Hozzátette, hogy az ábra kapcsán biztosan sok áthallással és
értelmezéssel találkoznak majd.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a feljelentés hírére úgy reagált, hogy állnak az
eljárás elébe. Az évek óta a vörös csillag legalizálásáért küzdő Magyarországi
Munkáspárt 2006 felajánlotta segítségét és a témában szerzett tapasztalatait az
SZDSZ-nek.