Sport

Hét hónap elteltével újra idegenbeli győzelem

Az Alcoa FKC sorozatban tíz idegenben elveszített tétmérkőzést követően nyert ismét Veszprémben.

Konkoly Csaba tanítványai úgy győzték le egy góllal az alapszakaszban ötödik helyen végzett Veszprém Barabás KC-t, hogy öt másodperccel a lefújás előtt néhány másodperccel Szikora Melinda hétméterest hárított.

Az FKC eddigi mindhárom rájátszásbeli mérkőzését megnyerte, és vezeti a középház tabelláját.

– Nagyon örülünk a sikernek, amiért nagyon sokat dolgoztunk a héten. Roppant fegyelmezett védekezést tudtunk összerakni; főleg az első félidőben jellemzett minket az, hogy nagyon pontosan, precízen dolgoztak a lányok. A második félidő elején célunkat elértük, mert egy jelentősebb előnyre tettünk szert, 20-15-re vezettünk, majd 23-18-ig tartani tudtuk az ötgólos előnyünket, aztán sajnos Sandra Nikcevic kipontozódott, ez egy kicsit megzavart bennünket. A végjátékot majdnem sikerült elrontanunk, nem voltunk kellően pontosak támadásban, és olyan elemi hibákat vétettünk, amivel a Veszprémet felhoztuk, de végül Szikora Melinda hetes hárításával – ami óriási bravúr volt – újra begyűjtöttünk két pontot!  Az idegenbeli győzelem szinte duplát ér: fejben és a végső elszámolásnál vett értéket nézve is. Fordulóról-fordulóra olyan csapatjátékot sikerül nyújtanunk, ami előre mutat, és példaértékű. Szeretnénk, ha ez a menetelés tovább folytatódna a hátralévő három fordulóban is.- hangsúlyozta Konkoly Csaba a fehérváriak mestere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik