Szórakozás

Nem akart szexelni VV Izával a trágár rapper

A VV6 szereplője a Suna című szám klipjében vonaglott lelkesen.

VV Iza nem szívbajos, ha pasikról van szó: a Villában sorra szedi “áldozatait”, de mint a Blikk megtudta, a villalét előtt sem kellett félteni. Egy, a trágár szövegeiről elhíresült rapper, Spike Dilo szerint ugyanis neki is nyíltan felkínálkozott a lány.

Fotó: RTL Klub

“A klipforgatáson ismerkedtünk meg, előtte nem tudtam róla semmit. Annyi bizonyos, hogy nem szívbajos lányról van szó. Egy nap alatt átláttam rajta! Emlékszem, utolsóként érkezett meg a munkára, és amikor mondtam neki, hogy bikiniben kell majd táncolni, lazán azt felelte: az neki simán menni fog. Egyáltalán nem szégyenlősködött, de az még engem is meglepett, hogy ott, előttem vetkőzött le és öltözött át. Nagyon furán viselkedett! Nyomult rám, azonnal elkezdett flörtölni, pedig még csak néhány perce ismerkedtünk meg. Olyan volt az egész, mintha első látásra belém esett volna. A nap folyamán állandóan a nyomomban volt. Látszott rajta, hogy nagyon-nagyon könnyűvérű kiscsaj” – mesélte a rapper a lapnak, és azt is hozzátette, hogy egy szavába került volna, hogy szexeljen a lánnyal, ám erre mégsem került sor. – “Nem túlzok, csak egy szavamba került volna, és a kar­jaimba omlik. Még hetekkel később is írogatott a Facebookon. Szeretett volna találkozni velem, de nem adtam be a derekam, s azt hiszem, jól tettem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik