Belföld

Technológiai korszerűsítést tervez a győri szeszgyár

Az átalakítások egyik célja a melaszból előállított finomszesz kissé édeskés szagának semlegesítése, a másik pedig az energiafelhasználás csökkentése.

a társaság nem élelmiszertermelésre alkalmas anyagot, hanem cukorgyártási mellékterméket dolgoz fel, s ezzel hozzájárul a környezet fenntarthatósághoz.

A mintegy 200 millió forintos beruházás keretében a tervek szerint átalakítják a vízrendszert és egyúttal tovább növelik az energiafelhasználás hatékonyságát is. Az energia a második legnagyobb gyártási költség az alapanyag mellett, ezért a hőenergiát jobban hasznosító berendezéseket akarnak munkába állítani – mondta Valkusz Pál vezérigazgató.

Az idén tíz százalék körüli árbevétel-növekedéssel számol a tavaly 7,5 milliárd forintos forgalmú társaság. Az idén már a termékek 85 százalékát exportálják, az export részaránya az utóbbi két évben 15 százalékponttal emelkedett. Fő piacuk továbbra is Németország, Svájc, Ausztria, Olaszország, de vannak eladásaik Csehországban és Belgiumban is.

A szeszgyári termékeket elsősorban a gyógyszeripar és a vegyipar vásárolja és használja fel gyártmányaihoz. A harmadik vevőkört az italgyártók jelentik, ők azonban a szeszgyár termelésének egyre csökkenő hányadát veszik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik