Szórakozás

Elítélték a szegedi tűzoltót társa haláláért

tűzoltóautó-balesete (ingyenes, )
tűzoltóautó-balesete (ingyenes, )

Felfüggesztett börtönt kapott egy tragikus munkahelyi balesetért, amely őt is nagyon megviselte.

Egy szegedi tűzoltóegység tavaly július 4-én az Ópusztaszer és Baks közötti avartűz oltásához vonult ki. A laktanyába visszatérőben gyakorlásképpen, parancsnoka engedélyével a 24 esztendős vádlott vezette a tűzoltóautót.

A 2009 óta tűzoltóként dolgozó fiúnak ugyan volt jogosítványa teherautóra, de csak pár hónapja, gépkocsivezető-jelölt volt.

fotó: MTI

Ópusztaszer és Sándorfalva között egy balra ívelő kanyarban előbb a jármű a padkára hajtott, majd a sofőr ellenkormányzására billegni kezdett, többször megcsúszott és felborult.

Egy tűzoltó a helyszínen meghalt, a jármű alá szorult. Rajta kívül 5-en sérütek meg, a sofőr és mégvalaki súlyosan, hárman könnyebben.

A balesetet okozó fiút a történtek lelkileg is megviselték, hónapokig pszichológushoz járt, és a tűzoltói szolgálatot is csak januárban kezdhette meg újra.

Túl későn, túl gyorsan kanyarodott

Az ügyben készült szakértői vélemény szerint a jármű a baleset előtt valószínűsíthetően 75 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, és a kanyar legfeljebb 50-55-tel volt biztonsággal bevehető. A helytelenül megválasztott sebesség mellett az is közrejátszott, hogy a vádlott túl későn kezdett kanyarodni.

Juhász Zsuzsanna bíró az ítélet indoklásában elmondta, a vádlott rutintalansága, figyelmetlensége eredményezte a balesetet. C-kategóriás jogosítvánnyal korábban alig vezetett, a balesetben érintett típusú tűzoltóautó volánja mögé pedig ekkor ült először.

A Szegedi Járásbíróság szerdán mondta ki az ítéletet: egy év – végrehajtásában egy évre felfüggesztett – fogházbüntetés bajtársa halálával járó közlekedési baleset miatt.  Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

A bíróság a vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő joghátrányoktól, így folytathatja a tűzoltói munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik