Belföld

Kőbe zárt emlékek a Széna téri iskola udvarán

1938. május 22-én nyitotta meg kapuit a Széna téri Általános Iskola Székesfehérváron. A 75 évvel ezelőtti eseményekre tegnap regionális történelmi vetélkedősorozattal és városi falfestő versennyel is megemlékeztek.

Ünnepi programokkal emlékeznek meg a Széna téri Általános Iskolában a 2013-as Szent István Emlékévben államalapító királyunkról valamint arról, hogy 75 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az oktatás intézmény Székesfehérváron.

A „Kőbe zárt emlékeink” elnevezésű Városi Falfestő Versenyre 13-18 éves korú fiatalokból álló csapatokat vártak.  A fiatalok alkotásaikban azt mutatták be, milyennek látják Székesfehérvár köztéri szobrait. Pontosabban azokat, amelyek királyainkhoz köthetőek, és amelyek többsége 1938-ra készült el. A színes alkotásokat, amelyek öt évig díszítik az iskola udvarán található hosszú falat, egész nap nagy odaadással készítették a csapatok, szaktanáraik vezetésével.

„Nemcsak kézügyességről, kreativitásról, hanem alapos történelmi tudásról is árulkodnak ezek az alkotások.” – emelte ki a díjátadó ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: „Városunk történelmén keresztül feltárul előttünk a nemzet történelme. Remélem, 75 év múlva büszkén idézitek fel unokáitoknak a 2013-as Szent István Emlékéve eseményei közül többek között ezt a versenyt, amelynek ti magatok is részesei voltatok.” – tette hozzá  Székesfehérvár polgármestere.

A közel húsz csapat közül a Szakál Antal képzőművész által vezetett zsűri a Tolnai Utcai Általános Iskola csapatának munkáját értékelte a legjobbnak. Második helyen a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola végzett, míg a harmadik helyezettnek járó díjat a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola I. csapata vehette át. 

A délután második részében a történelmi vetélkedő eredményhirdetésére került sor. Az Emlékévhez kapcsolódóan hirdette meg az iskola az „Árpád-házi Eleink emlékezete” című regionális történelmi versenyt, amely négy fordulóból állt és komoly felkészülést igényelt a csapatoktól – hangzott el az eredményhirdetésen, amelyen részt vett Székesfehérvár polgármestere.

A mai történelmi vetélkedő győztese a veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata lett. Második helyen „Donát és a lányok”, azaz a székesfehér-vári Vasvári Pál Gimnázium 7.osztályosai végeztek, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Munkácsy Mihály Általános Iskola diákjai állhattak fel.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át a közönségdíjat. A történelmi vetélkedő első fordulójában a csapatok feladat volt egy power point-os bemutató elkésztése, amelyet a világháló egyik legismertebb video-megosztó oldalára is feltettek. A legsikeresebb alkotást a veszprémi Hriszto Botev Általános Iskola csapata készítette, így ők vihették haza a különdíjat.

Az ünnepi sorozat ezzel nem ért véget, hiszen a napokban kezdődött el a Széna tér felújítása. A munkálatok során kialakítják ennek a fontos közösségi
térnek az új arculatát.

Térkő járdát építenek, kijavítják az iskolához felvezető lépcsőt, és ahol szükséges, pótolják a növényzetet is. A Mítosz című szobrot is leveszik helyéről, restauráltatják, majd visszahelyezik. Kialakításra kerül egy olyan játszótér, amely az általános iskolás korosztály számára alkalmas, valamint labdafogó háló kerül a focikapuk mögé is, így még jobban használható lesz a sportpálya. A felújítás már a héten elkezdődött, a munkálatokkal augusztus közepére szeretnének elkészülni, hogy mielőbb szolgálja a környékben élő közösségek kikapcsolódását a megújult Széna tér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik