Szórakozás

Konnektor, tarló és a vacsora is égett

Tüzet fogott villanyvezetékhez, kigyulladt tarlóhoz és lángrakapott ételhez hívták a tűzoltókat kedden Csongrád megyében.

Délelőtt a hódmezővásárhelyi Kistópart utca egyik lakásából riasztották a tűzoltókat: a lakásban, ahol az anyuka két gyermekével tartózkodott otthon, a konnektor kapott lángra a szobában. A vásárhelyi egység kiérkezése után porral oltóval érkezett meg a lakásba, azonban nem volt szükség a berendezés használatára, mert a tűz időközben elaludt, így a tűzoltók a szellőztetését végezték el, és felhívták a tulajdonos figyelmét a lakás elektromos rendszerének szakemberrel történő átvizsgáltatására.

Délután az aratáshoz kapcsolhatóan két tűzesethez is kiérkeztek a megye tűzoltói: Zsombó és Szatymaz között háromszáz négyzetméteren a tarló és körbálák gyulladtak ki, amelyet a makói egység oltott el, valamint Maroslele és Óföldeák között egy bálázó gép, valamint körülötte egy hektáron a tarló égett, amelyet a makói tűzoltók oltottak el.

Délután a szentesi nagynyomás sorra érkezett ki a szentesi egység, ahol az egyik lakásban a tűzhelyen felejtett étel okozott tüzet, amelyet a tűzoltók kiérkezése előtt a házban lakók eloltottak.

Este a szegedi Tisza lajos körútról jelezték., hogy az egyik emeleti lakásban csőtörés van, ám a lakók nem tartózkodnak otthon. Mint kiderült, a lakásban a távfűtés vezetéke tört el, a szegedi tűzoltók az áramtalanítást követően kézi szerszámokkal avatkoztak be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik