Eddig nem igazán mutatta ki a foga fehérjét a nyár, Európa nagyobb része „fázik”. A Brit-szigeteken, a Skandináv-félszigeten a hőmérséklet csúcsértéke csak néhol éri el a 15 fokot, Nyugat-Európában a legtöbb helyen 20 fok alatt marad a délutáni hőmérséklet, még a Pireneusi-félsziget északi felén is kissé hűvös van.
Ugyanakkor a Balkán-félsziget keleti részén, az Égei-tenger térségében, valamint a Fekete-tengertől északra eső vidékeken kánikulai a meleg, helyenként 35, 37 fokot mérnek. Az északi, nyugati és középső területeken nem csak a hőmérséklet marad el az ilyenkor szokásostól, de változékony is az idő, gyakran felhős az ég, több helyen esik az eső. A következő napokban a nyugati és a középső területekre egyre melegebb levegő áramlik.
Ez a melegedés csütörtök estig a Kárpát-medencében még nem lesz érezhető, mérsékelten meleg idő várható változó felhőzettel.
Csütörtökön a térben és időben változó felhőzet mellett már több órára kisüt a nap, elsősorban északkeleten valószínű eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, az ország északi felén napközben gyakran megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 25 fok között valószínű.