Szórakozás

Szatír riogat Szegeden

Az Erzsébet liget bokrai közt tűnt fel többször egy magamutogató férfi.

A Szeged24 szerkeztőségének egymástól függetlenül több olvasó is jelezte, hogy szatírt láttak az elmúlt napokban az újszegedi Ligetben.

Reggel is, délután is

Egyszer reggel, 7 – fél 8 körül tűnt fel a férfi, aki a Vigadó kerítése előtt, az  egyik bokornál lepte megbokáig letolt nadrággal az arra járókat. Egy másik napon pedig délután látták a perverz embert, akkor ugyancsak a ligetben, az elhagyott focipályát szegélyező bokroknál önkielégített nyilvánosan.

Nem bántott senkit

A szemtanúk egy 30-40 év közötti, sötét hajú férfit láttak mindkét alkalommal. Ruházata rendes, nadrágját kivéve rendezett volt.

A ligeti szatír nem lépett fel támadólag, nem kiabált, de megrémisztette a két nőt, aki beszámolt az esetről. Elmondták, a várható hivatalos procedúra miatt nem tettek feljelentést a rendőrségen, de azóta nem arrafelé járnak kerékpárjukkal.

Eddig nincs feljelentés

A Szeged24 kérdésére a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon elmondták, sem a megyei, sem a városi ügyeletre nem érkezett ilyen jellegű bejelentés, vagy feljelentés az elmúlt időszakban. A rendőrök azt tanácsolják, aki hasonlót tapasztal, hívja a rendőrség ingyenes segélyhívószámainak (107, 112) valamelyikét, vagy tegyen személyen feljelentést. A bejelentés e-mailben is megtehető az ugyelet.csongradmrfk@csongrad.police.hu címen.

Míg Svédországban engedélyezik a nyilvános maszturbálást, Magyarországi nemrég Makón fogtak el egy szatírt, majd a fővárosban, a Margitszigeten kettőt is

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik