Belföld

Felújítják a Mór és Dad közötti utat

építőipar - útépítés (útépítés, út, építőipar, aszfalt,)
építőipar - útépítés (útépítés, út, építőipar, aszfalt,)

Várhatóan 2014 nyarán készül el.

A térségi összekötőutak felújításának programjában megkezdték a Mór és Dad közötti, 16 kilométeres útszakasz felújítását, a fejlesztés összesen több mint 2 milliárd forintos európai uniós támogatásból valósul meg 2014 nyaráig – közölte az infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken Bokodon, a beruházás indító sajtótájékoztatóján.

Völner Pál hozzátette: a Fejér megyei Mór és a Komárom-Esztergom megyei Dad közötti mellékút felújítása során a teljes szakaszon megerősítik a burkolatot, a szükséges helyeken a pályaszerkezetet teljesen kicserélik. Megújul az út vízelvezető rendszere, a forgalomtechnikai berendezések, valamint elvégzik az országos közúti csomópontok korrekcióját.

A felújítással érintett szakaszon több új, szabványos autóbusz megállót létesítenek illetve a meglévőket felújítják. A beruházás Mór, Pusztavám, Bokod és Dad összesen több mint 20 ezer lakójának teremt jobb körülményeket.

Szépülnek az utak

MTI fotó

Az Új Széchenyi Terv keretében az idén országosan minden eddiginél több útfelújítás valósul meg, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2013-ban összesen több mint 555 kilométert érintő beruházást hajt végre.

Komárom-Esztergom megyében az idén már megújult a Tata-Győr összekötő út 15,3 kilométeres szakasza, néhány héten belül lezárul a Tát-Tarján-Tatabánya út csaknem 18,8 kilométeres szakaszának felújítása, a napokban pedig a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. átadta a munkaterületet a kivitelezőnek a Mór-Kocs összekötő út 15,7 kilométeres szakaszának rekonstrukciójához.

A napokban adták át az Adony és Szabadegyháza közötti felújított útszakaszt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik