Belföld

Vad helyett hajtót lőtt

Egy svájci bérvadász Nagyvelegen vadászat közben öt söréttel sebesítette meg az egyik hajtót.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást a móri rendőrkapitányság, miután egy vadászbalesetben súlyosan megsérült egy hajtó szerdán a nagyvelegi Kopaszhegyen – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Németh-Kész Mónika közölte: szerda délután érkezett a rendőrséghez a balesettel kapcsolatos bejelentés a Fejér Megyei Szent György Kórházból, miután a móri kórházból odaszállították a 42 éves móri sérültet.

Mint később kiderült, Nagyveleg-Kopaszhegyen rendeztek társas vadászatot, amelyen összesen hat svájci bérvadász, valamint 22 hajtó vett részt. A vadászaton három hajtás rendben lezajlott, de a negyedik hajtást követően az egyik hajtó a homlokán vérző sebbel jött ki a bozótból. A fehérvári kórházban öt sörétszemet távolítottak el a hajtó lábából, arcából, illetve a nyakából. A férfi állapota a kórház aznapi tájékoztatása szerint súlyos, de nem életveszélyes.

Igazságügyi fegyverszakértő bevonásával megtörtént a helyszíni szemle, amelynek keretében a rendőrök a vadászaton történteket rekonstruálták. Az itt megállapítottak alapján a móri nyomozók tolmács jelenlétében hallgattak ki egy 58 éves svájci vadászt, akit foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésével gyanúsítottak meg. A férfi szabadlábon védekezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik