Mint azt a Szeged24 megírta, az elmúlt héten csütörtökön este egy ismeretlen férfihang telefonon közölte, hogy bombát helyezett el a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban – tájékozatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A fenyegetés miatt a közgyűlés félbeszakadt. A rendőrök bombakereső kutyákkal vizsgálták át az épületet, majd egy óra múlva visszaadták azt a képviselőknek.
Eközben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt széles körű adatgyűjtésbe kezdtek. Ennek során kiderült, hogy a bejelentést egy belvárosi telefonfülkéből tették meg. A rendőrök az elmúlt egy hétben csaknem száz emberrel léptek kapcsolatba, tucatnyi adatot szereztek be és értékeltek. Ennek eredményeként került a rendőrség látókörébe az az 50 éves hódmezővásárhelyi férfi, akit pénteken hajnalban fogtak el lakásán.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a büntetett előéletű férfit a kihallgatást követően őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.