Belföld

Bemutatták a járási hivatalvezetőket

Kilenc járási hivatalvezető mutatkozott be a sajtó képviselőinek.

Egytől egyig kiváló szakmai életúttal rendelkező emberek vezetik január elsejétől a járási hivatalokat Fejér megyében – hangoztatta a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a megye kilenc járási hivatalának vezetőjét.

Dorkota Lajos szerint egy nagy út fontos állomásához érkeztek a közigazgatás átalakításakor, mert a járások létrehozásával minden eddiginél közelebb viszik a polgárokhoz az államigazgatási ügyintézést. Emlékeztetett rá, hogy 1983 után harminc évvel ismét lesznek járási központok Fejér megyében, de az akkori öt helyett kilenc településen.

A megyei kormánymegbízott közölte: az eredeti terveknél korábban, 2013. október 1-jétől létrejönnek a kormányablakok is a járási központokban, illetve azokon a helyeken, ahol működik okmányiroda. Bejelentette: ezzel egy időben Székesfehérváron a vasútállomáson még egy kormányablak létesül, amelyet pályázati forrásból kiemelt programként szeretnének megvalósítani.

A kinevezések megtörténtek, így január 1-jétől a polgárdi járási hivatalt Csiák Henriett, a székesfehérvárit Dancs Norbert, a martonvásárit Koltai Gábor, a dunaújvárosit Kovács Péter, a bicskeit Petrin László, a gárdonyit Sági Tibor László, a sárbogárdit Simon János, míg az enyingit Zámbó Tiborné vezeti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik