Sport

Kifakadt a magyar olimpiai bajnok

dombi rudolf-kökény roland (i) (dombi rudolf, kökény roland, )
dombi rudolf-kökény roland (i) (dombi rudolf, kökény roland, )

Olimpiai bajnok kajakozónk, Kökény Roland megdöbbenését fejezte ki, mivel szerinte áldozat lett, méghozzá a saját szövetségének áldozata.

Hétfőn érkezett a hír, miszerint a Londonban Dombi Rudolf oldalán olimpiai aranyat szerző kajakozónk újságíró kedvese, Szalai Vivien szakmai irányítása mellett készülne a továbbiakban.

“Azt tervezem, hogy Vivi Kiss István mellett egy évig afféle segédedzőként dolgozna, hogy elsajátítsa a szakma csínját-bínját. Vivi az augusztusi duisburgi világbajnokság előtt is beült néhányszor a motorosba, és az edzőm szerint is nagyon jó meglátásai voltak a kajakozással kapcsolatban” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a kajakozó.

Ezt követően többen is kritizálták a döntését, mivel a hölgynek nincs edzői képesítése, Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára pedig elmondta, “viccként, egyfajta fricskaként kezeli az ügyet”.

Kökény Roland emiatt nyílt levelet fogalmazott meg, melyet változtatás nélkül közlünk.

Az olimpiai bajnok üzenete

Kökény Roland vagyok. Ember, férfi, magyar olimpikon. Öt aranyérem, nyolc ezüstérem, két bronz. Tizenöt dobogós büszkeség. Ezt hoztam a hazámnak. Én, Kökény Roland, az ember, a férfi, és a magyar olimpikon,harminckilenc éves vagyok. Az életem eddig csak a sportról szólt. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. A sportágra, a sporttársaimra mindig nagyon odafigyelve és mindig együttműködésben értem el eredményeimet. Soha nem voltam hangos, kérkedő sportoló. Az elmúlt napok eseményei valami egészen új és számomra korábban teljeséggel ismeretlen világot mutattak meg. A szenzációhajhászás, a fél-információk, a kitalációk tényszerű kezelésének, és a mások eredményeit semmibe vevő, és kizárólag az önös érdekek érvényesítésének a világát. Mi, sportolók nem ismerjük ezt. A képlet nálunk sokkal egyszerűbb: a befektetett munka eredményeket hoz. A mellébeszélés nem.

Áldozat lettem. A saját szövetségem áldozata. Egy talán rosszul megfogalmazott mondat okán. Talán rosszul megfogalmazott, mert nem patikamérlegen kimért jognyilatkozat volt PR szakemberek és jogi szakértők bevonásával, hanem őszinte, mert nyílt, és mert kitárulkozó. Nem szólt másról, csak egy harminckilenc éves férfi szerelmes vágyáról,hogy így élete közepe felé járva a sport mellé szerelem, társ, család és egy hajón kívüli élet is csatlakozzék. Olyan nagy vágy ez? Úgy látszik, sportdiplomáciai körökben igen. Mert a szurkolók, most is, mint mindig, mellettem állnak.

Számomra a nemzeti trikolor által nyújtott pátosz és érzelem nem változik. Gyorsabban dobog a szívem, és óriásnak érzem magam, amikor a szívemre emelt jobb kezemmel a nemzeti himnuszt hallván a hazámat képviselhetem.
Hiszen akkor ez nem csak nekem, hanem a csapatnak, a sportágnak, a szövetségemnek és minden magyar embernek is szól.

Ünnepelt bajnokból erkölcsi nullának és pénzsóvár ellenségnek kikiáltott áldozat lettem, pedig nem történt semmi, csupán november 18-án hétfőn a Nemzeti Sportban elmondtam, hogy szeretném, ha a párom segítene nekem a felkészülésben. Egyértelműen elmondtam, hogy nem egyedül, hanem eddigi edzőmmel, Kiss Istvánnal együttműködve. Elmondtam, hogy ennek oka az, hogy szeretnénk több időt eltölteni együtt, mivel ez számomra komoly új motivációt és mentális lapot jelent az új sikerek kivívásához. Egyértelműen elmondtam továbbá, hogy párom ezért nem kér pénzt, és nem is fogad el.

Megdöbbenve szembesültem azzal, hogy a média egyes képviselői – akik addig hősként ünnepeltek – a pozitív üzenet tartalmát kiforgatva lejárató kampányba kezdtek ellenem, ami ellen természetesen a szükséges jogi lépéseket jogi képviselőm, dr, Mester Csaba ügyvéd útján megteszem.

Megdöbbenésem felháborodássá és egyben mérhetetlen szomorúsággá változott, amikor értesültem arról, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége határozatot hozott., amelyben nyilatkozatomat a sportág jó hírnevét csorbítónak, felelősségemet pedig elvitathatatlannal ítélték – a nélkül, hogy engem az elnökség tagjai esetleges aggályaikkal szembesítettek, és álláspontom kifejtésére módot adtak volna.

Ez úton kérem és egyben felszólítom a média és a magyar kajak-kenu társadalom képviselőit, hogy amennyiben ügyemben álláspontot alakítanak ki és azt a  nyilvánosság elé tárják, a legmesszebbmenőkig tartózkodjanak az én és a párom jó hírnevét és emberi méltóságát sértő közlésektől, ellenkező esetben ugyanis a jog eszközeivel kívánok elégtételt venni.

Az ügyet ezennel lezártnak tekintem.

Szerencsére, a hajóm nem olvas újságot. Amikor beleülök, és száguldok a cél felé, az az én világom marad. Tisztán.

Kökény Roland

Alulírott dr. Mester Csaba, mint Kökény Roland jogi képviselője közlöm leghatározottabb jogi álláspontomat, mely szerint az ügyfelem kapcsán megjelent, jó hírnevét és emberi méltóságát sértő közlések okán a polgári jog személyiségi jogvédelmi eszközeinek igénybevétele útján lehetőség nyílt arra, hogy valamennyi, az érintett jogokat sértő közlésben közreműködő személytől ügyfelem követelje a jogsértés megállapítását, az attól történő eltiltást, az elégtételadást, és a közérdekű célra felajánlandó kártérítés mellett több milliós közérdekű bírság megfizetését, ezért minden érintettet felszólítok arra, hogy a jogsértéstől tartózkodjon.

dr. Mester Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik