Szórakozás

Paks ügyében nyilvános vitát tart az LMP Szegeden

A politikai szereplőket és a civil mozgalmakat várja az LMP a paksi atomerőmű bővítésének megvitatására.

A vitát Szegeden a Millenniumi Kávéház klubhelyiségében tartják, február 13-án (csütörtökön) 17.00 órától. A beszélgetésre a parlamenti pártokat, az atomenergia ügyében többször felszólaló civil szervezeteket és a Szegedi Tudományegyetemet hívták meg.

“Paks bővítése nem egyszerű politikai kérdés. Több mint fél évszázadra meghatározza az ország energiatermelését, és a hatalmas beruházási költségei miatt elszívja más beruházások elől a forrásokat. Olyan gazdaságstratégiai kérdés, mely nem csak a saját, de a következő generációk életét is döntően befolyásolja. Ezt az igen komoly, hosszútávra ható döntést minimális társadalmi egyeztetés előzte meg, amit sokkal inkább az atomenergia népszerűsítésének lehet nevezni, mert csak a beruházás megvalósításában közvetlen érdekelt felek tarthattak előadásokat, fejthették ki részletesen véleményüket. Másrészt, a konkrét szerződés több fontos részlete sem ismert, a hatástanulmányokról, a kapcsolódó beruházásokról és azok környezeti hatásairól, pedig szinte semmit sem lehet tudni. Ezért meghívjuk a politika – sajtón keresztül egymásnak üzengető – résztvevőit, és az eddig oly kevés szót kapott civil oldal képviselőit, hogy a témáról a nagy nyilvánosság előtt közvetlenül folytassák a vitát” – írják a közleményben.

A vitát érvek és ellenérvek mentén kívánják lebonyolítani, minden előítélettől mentesen. Ha ezeket az érveket megvitatták, csak akkor várható el, hogy a lehetséges egyéb alternatívákkal össze tudják vetni az atomerőmű bővítését, és megalapozott döntést tudjanak hozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik