Belföld

Kajászói földügyek: feljelentéseket tett a Nemzeti Földalapkezelő

szánt (szántás, szántóföld, föld, )
szánt (szántás, szántóföld, föld, )

A kajászói jogellenes földfoglalások miatt feljelentéseket tett a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A kajászói gazdák akcióját az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Az NFA leszögezte, hogy a pályázatok során mindenkor a  törvények szerint jár el, és emlékeztetett arra, hogy azokon egységes feltételekkel bárki indulhat, az elbírálás pedig a jogszabályok szerint történik. A földhaszonbérleti pályázati rendszer felépítése az NFA szerint kizárja a spekulációt. A pályázat során nincsenek előre kiosztva a földek, ” nincsenek előre leosztott lapok”. Így volt ez a kajászói földek esetében is – húzza alá az NFA.

A Fejér megyei Kajászón vasárnap helyi gazdák földfoglaló akciót tartottak, “visszafoglalták” és művelésbe vették egy  az állami földbérleti pályázat keretében korábban odaítélt terület egy részét. Az akciót az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, valamint a Fejér Szövetség szervezte a kajászói gazdákkal együttműködve. A Fejér Szövetség álláspontja szerint az NFA pályázatának nyertese a jogszabályokban meghatározottnál  mintegy 70 hektárral nagyobb területet kapott bérbe 20 évre. Megfogalmazásuk szerint a terület feletti rendelkezést a törvényesség helyreállítása érdekében a kajászói gazdák hatáskörébe, úgynevezett közbirtokosságba vonták, majd a területet körbekerítették  és beszántották.

A földalapkezelő az MTI-vel hétfőn azt is közölte: komolyan veszi az esetet, szakértője a helyszínen tájékozódott arról. A NFA hangsúlyozta: nem hagyja, hogy kár érje a magyar államot, illetve a nyertes gazdákat, és a jövőben is a Nemzeti Vidékstratégiában rögzített célkitűzések alapján segíti a kis- és közepes vállalkozások földhöz juttatását.
Az NFA adatai szerint Fejér megyében eddig 112 szerződést kötöttek mintegy 5207 hektár területre.

A földterületek 78 százalékát természetes személyek kapták, összesen mintegy 3965 hektárt. A megyében az eddig megkötött haszonbérleti szerződések átlagos birtokmérete 46 hektár, amelynek 67 százaléka 50 hektár alatti, és csupán 9 százaléka éri el a 100 hektárt. Országosan most 7500 hektárra hirdetetett meg haszonbérleti pályázatot az NFA, ez több mint 430 pályázati felhívást jelent. Fejér megyében eddig 30 pályázatot hirdetett meg az NFA, a terület nagysága 752 hektár.

A kormány hétfőn közölte, politikai indítékúnak, a jogállamiság normáival ellentétesnek és megtévesztő szándékúnak tartja a kajászói gazdák akcióját. A BM közleményében azt írta: a kajászói esetben a rendőrség jelen pillanatban a tényállási elemeket gyűjti össze és értékeli.

Mint kiemelték: a belügyminiszter a hivatalba lépésekor egyértelművé tette, “hogy az ország területén a hatályos törvényeknek megfelelő magatartást kell tanúsítania mindenkinek. Aki törvényt sért, az vallástól, felekezettől és párthovatartozástól függetlenül a hatályos törvények szankciójával kell, hogy szembenézzen”.

Szabó Rebeka, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: pártjuk továbbra is támogatja a gazdákat, és nem fogja hagyni, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a “végtelenségig a családi gazdálkodók szemébe hazudjon”. Kiemelte: a gazdák egy korábbi akciójukkal egy időben levelet írtak Fazekas Sándornak, s az abban megfogalmazott kérdéseket az LMP is feltette a parlamentben, de a vidékfejlesztési miniszter válasz helyett csak “vádaskodott”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik