Sport

Ők a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának első tagjai

egerszegi-krisztina(650x433)(1).jpg (egerszegi krisztina)
egerszegi-krisztina(650x433)(1).jpg (egerszegi krisztina)

A hétvégén Százhalombattán zajlik a rövidpályás úszó országos bajnokság, a szombati döntők után ünnepélyes gálán iktatják be az első hat "kitüntetett" személyt.

Hajós Alfréd, Széchy Tamás (mindketten posztumusz), Kiss László, Hargitay András, Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina lesznek az első beiktatás kedvezményezettjei szombat este.

Az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben már működő nemzetközi Hall of Fame mintájára hozták létre a magyar hírességek csarnokát, azzal a különbséggel, hogy a százhalombattai múzeumban egyelőre csak úszókat ismernek el. Egy újságírói kérdésre a keddi, a Magyar Úszó Szövetség által szervezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nyitottak a vizes sportok reprezentálására, de erről egyelőre nem esett szó – a folyamatot elkezdték, aztán majd kiderül, a kezdeményezés hová fut ki.

A Hírességek Csarnokának tagjait egy kuratórium nevezte meg, de előtte meghallgatták az úszótársadalom és a sportág híveinek véleményét, például a szövetség weboldalán vagy a Facebookon is lehetett szavazni az arra érdemesekre. Gyárfás Tamás szövetségi elnök szerint a kuratórium döntése és a közvélemény óhaja egybecseng, így a kiválasztottak személyét nem érheti semmiféle kritika. És valóban nem.

Egyébként a kuratórium tagjai a következők: Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára, Kósa Lajos, a 2021-es vizes vb szervezőbizottságának elnöke, Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere és Szél Pál, a százhalombattai önkormányzat Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi bizottságának elnöke.


Egerszegi Krisztina is bekerül a Hírességek Csarnokába

Maga a létesítmény a város központjában működő konferencia és rendezvényközpontban kap helyet. Felmerül a kérdés: miért éppen Százhalombattán, és miért nem Budapesten lesz a sportág egyik reprezentatív centruma.

Nos, Gyárfás Tamás minderre kedden azt mondta, onnan volt fogadókészség, kezdeményezés, a város régóta elkötelezett támogatója az úszásnak és az úszó szövetségnek, a 2021-es vizes vb elnyerésében is segítséget nyújtottak, ráadásul nem baj, ha egy sportág nem egyetlen központtal működik. A többi közt ennek szellemében nyitott egy-két éve szisztematikusan és erőteljesebben a vidéki központok felé a szövetség – de erről kicsit később.

Vezér Mihály, a város polgármestere is hasonlóan vélekedik: két új uszoda nyílt az elmúlt években a városban, a rövidpályás ob szinte hagyományosan itt zajlik, így lesz ez a hétvégén is, ráadásul anyagilag is támogatja a város a szövetséget, azaz túllépett a helyi érdekeken, rendre országos célokra is fordít pénzt. A vb-pályázat során 20 millió, a mostani megállapodás szerint 60 millió forintot ad az önkormányzat a szövetségnek.

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának első beiktatottjai:

Hajós Alfréd (1878-1955): kétszeres olimpiai bajnok, 1896-ban Athénban 100 méteres és 1200 méteres gyorsúszásban. 1924-ben a művészeti olimpián is ezüstérmes (első díjat nem adtak ki), erre egyeten ember sem volt képes a világtörténelemben. Később magyar válogatott focista lett és szövetségi kapitány, építészmérnökként pedig számos épület őrzi emlékét. Ő tervezte a debreceni Aranybika Szállót, több miskolci és budapesti középületet, legfontosabb hagyatéka azonban a róla elnevezett margitszigeti sportuszoda, az első európai fedett uszoda.

Széchy Tamás (1931-2004): Az úszópápa, dolgozott a KSI, a Honvéd, az Újpest, a BRSE, a Sport Plusz OTP SE egyesületeinél. Legnevesebb tanítványai: Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Wladár Sándor, Darnyi Tamás, Szabó József, Czene Attila, Rózsa Norbert.

Hargitay András: A müncheni olimpián 16 évesen lett bronzérmes 400 vegyesen, egy év múlva Belgrádban már megnyerte a világbajnokságot, ezzel kezdődött a vegyesúszás magyar hegemóniája. Háromszor nyert vb-t, 1975-ben Caliban 200 vegyesen is aranyérmes lett a 400 mellett. Háromszoros Európa-bajnok, Universiade-győztes. Sikeres állatorvos.

Egerszegi Krisztina: 5-szörös olimpiai bajnok. 1988-ban 14 évesen nyert 200 háton, 1992-ben 100 és 200 háton, valamint 400 vegyesen lett aranyérmes, majd Atlantában 200 háton is győzött. Mellette olimpiai ezüst- és bronzérmes, kétszeres világbajnok, 9-szeres Európa-bajnok, 84-szeres magyar bajnok. 17 évig nem tudták megdönteni világcsúcsát 200 háton, csak cápadresszben sikerült ez később. 22 évesen (!) vonult vissza a sporttól.

Darnyi Tamás: négyszeres olimpiai bajnok: 1988-ban 200 és 400 vegyesen, 1992-ben pedig szintén ebben a két számban lett első. Négyszeres világbajnok, 8-szoros Európa-bajnok, 59-szeres magyar bajnok. Jelenleg úszóiskolát vezet, nyilatkozni nem szokott.

Kiss László: 22 évesen edző lett az úszóként háromszoros magyar bajnok sportember. Kiemelkedő tanítványai: Egerszegi Krisztina, Güttler Károly, Kovács Ágnes, Batházi István, Cseh László. Hatszor nyerte el az Év edzője elismerést, számtalan kitüntetés birtokosa, 2000 óta szövetségi kapitány.

Az úszó szövetség egyébként páratlan vállalkozásba fogott: hét régió mentén dolgozik az utánpótlás megerősítésén és a bázis, a jövő nagy úszóinak képzésén. Hogy ez nemcsak lózung, arra jó példa, hogy ezek a kiválasztott gyerekek rendszeres teszteken vesznek majd részt, folyamatosan mérik a teljesítményüket, de az elismerés sem marad el: folyamatosan viszik majd őket rendezvényekre, akár külföldi edzőtáborokba is, de rendszeresen megkapják majd a nagyválogatott által használt mezeket, úszódresszeket is, hogy érezzék, törődnek velük. (Az elnök azt is megjegyezte, mindennek alapja az a támogatás, amelyet a szövetség kap kiemelt sportágként. “Soha nem álltunk még ilyen jól” – mondta.)

A jelenkor nagyjai, így Cseh László, Gyurta Dániel vagy épp Hosszú Katinka rendszeresen jár majd le hozzájuk a vidéki központokba, hogy ösztökélje őket a jobb teljesítményre.

“Kiss Laciék a felnőttek versenyeztetését és minőségi munkáját megalapozták, most már a gyerekekre kell koncentrálni, a jövőt kell építeni a 2016-os riói olimpia, a 2017-es budapesti ifi vb és a 2021-es felnőtt vb jegyében” – mondta Gyárfás Tamás.

Az utánpótlás kapitány egyébként Tőrös Károly, aki korábban Dél-Afrikában és Belgiumban dolgozott az úszósportban, nagy szó, hogy őt sikerült hazacsábítani.

Nem mellesleg a szövetség elindítja a “Tanuljon meg minden gyerek úszni!” programot, amelyhez reményeik szerint sok önkormányzat csatlakozik majd.

Ami a rövidpályás ob-t illeti: a verseny csütörtökön kezdődik a délelőtti előfutamokkal, a döntőket csütörtökön és pénteken 17 órától, szombaton 15 órától rendezik. A hétvége az utolsó válogatóverseny a december 12. és 15. között Dániában rendezendő rövidpályás Európa-bajnokság előtt. Azon 22-25 fős magyar csapat vesz majd részt, sok fiatallal.

Az ob eseményeit egyébként a szövetség weboldalán élőképpel, internetes televíziós közvetítés mellett lehet majd követni, ez is egyedülálló és új kezdeményezés.

Videó – Darnyi Tamás egyik szöuli aranyérme:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik