Belföld

Mustgáz: a szüreti időszak egyik veszélye

borospince (boroshordó)
borospince (boroshordó)

A gondatlanság és figyelmetlenség miatt minden évben több baleset vagy haláleset következik be országszerte.

A mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb gáz, ami a levegőt kiszorítva a föld közelében terül el. Otthonunkban elsősorban a cukortartalmú növények és gyümölcsök erjedése során keletkezik.

A mustgáz adott koncentrációban fontos életfolyamatokat befolyásol. A szén-dioxid belégzése, illetve az oxigénhiányos állapot hat a központi idegrendszerre, aminek jele a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes is lenne a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség elhagyásában.

A balesetek megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetőek!

Szabó-Bisztricz Anett megyei katasztrófavédelmi szóvivő a Fehérvár 24-nek elmondta, hogy a balesetek megelőzése érdekében javasolt a pincék megfelelő szellőztetése, a hordók lehetőség szerint nagy térben való elhelyezése, gázérzékelő riasztóberendezés használata. Tanácsos úgy lemenni a pincébe, hogy magunk előtt botra erősített, égő gyertyát tartunk legfeljebb a derék magasságában. Ha a gyertya elalszik – ez jelzi az oxigén hiányát – azonnal el kell hagyni a helyiséget!

Az ilyen balesetet szenvedő embereket csak légzőkészülék használata mellett lehet biztonsággal kimenteni. A másik segítségére siető ember az oxigénhiányos helyiségbe lépve maga is a mustgáz áldozatává válhat. Veszély esetén hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös számon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik