Élet-Stílus

Ciki vagy cuki, ha trendi a bébi?

A válaszunk nem! Egészen addig, amíg a szülő betartja a jó ízlés határait.

A gyerekek esetében is igaz a sokszor közhelyesnek tartott mondás, miszerint a ruha öltöztet! Talán már saját bőrünkön is tapasztaltuk, hogy egy jól összeállított, a stílusunkhoz passzoló szettben mennyivel jobban érezzük magunkat, és ez természetesen a kisugárzásunkra is jócskán hat. Persze a kicsiknél ez másként működik, nekik ugyanis még nem fontos a divat – ellentétben a szülőkkel – maximum annyira foglalkoznak csak a kérdéssel, hogy éppen az aktuális mesehőssel mintázott pulóverért vagy nadrágért hisztiznek egy keveset.

Ma már az üzletek polcain szebbnél-szebb gyermek holmikat találunk és bizony nemegyszer az anyuka – vagy éppen az apuka – enged a csábításnak és megveszi a számára trendinek vélt darabokat. Ezzel persze nincs gond, csak egyre vigyázzunk, ne csináljunk bohócot az apróságokból. Mostani írásunkban néhány divatosnak tartott bébi összeállítást mutatunk be, azt pedig, hogy ezt ki látná viszont csemetéjén, mindenkinek a saját ízlésére bízzuk!

Egy kis laza, mégis elegáns, matróz hatású viselet, mely különleges alkalmakkor is jó választás lehet. Cuki, de a napszemüveg kicsit soknak tűnik!

Ciki! Ugye ezt, egy divatguru sem gondolta komolyan?! Persze egy fotót megér, de ne akarjuk ilyen fiatalon a sztár ideáltípus hamis képét gyermekünkbe sulykolni. Ez a gyönyörű kislány, éppen olyan, mint egy mini Rihanna…

Laza, bájos, kissé sármos, mégis kisfiús. Tökéletes választás, hiszen a farmer, a barna nadrágtartó és a színben hozzá illő cipő is egyszerű, mégis nagyszerű képet mutat csemeténkről. Határozottan cuki!

Abban talán egyetérthetünk, hogy ez a kislány egy Földre szállt angyal! És abban is, hogy a ruhája is trendi, ráadásul abszolút a korának megfelelő viselet. Anyukája jól választott, megérdemelnek egy cukit!

Kényelmes és melegít, ahol csak kell! Ráadásul ebben a szerelésben az óvodába is bátran vihetjük a hercegnőket! A kislány és a ruci is kap tőlünk egy cukit!

Sok, sok, sokk! Most akkor egy kis krapek van a képen, vagy egy menő üzletember? Kedves szülő, a kevesebb az néha több! Ciki!

fotó: fashion is my drug

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik