Belföld

Végrehajtás a kertvárosban

Komoly rendőri erő felvonultatásával, de végül konfliktus nélkül sikerült hétvégén egy végrehajtási eljárást befejezni az egyik kertvárosi részen, Székesfehérváron.

A Kadocsa úti családi háznál 10 óra után jelent meg az önálló bírósági  végrehajtó és kollégái, de őket már két – magukat jogsegélyszolgálatként defináló – szervezet aktivistái is várták pénteken. Az épületet végül az azt tavaly decemberben árverésen megszerző új tulajdonosok birtokba vehették,  ám a volt lakók jogorvoslatot keresnek.

A Jogsegélyszolgálat Magyar Közösségi Garancia Kft. és a Jobbik Jogsegélyszolgálat emberei, arra hivatkozva, hogy nincs jogerős bírósági döntés, meg akarták akadályozni  az intézkedést, de Takácsi József végrehajtó és a házat tavaly megvásároló cég képviselője rendőri segítséget kért. A rendőrök két autóval és egy kisbusszal vonultak ki.

Az épületben lakók közül Ifj. Horváth Gábor, aki az ominózus  hitelt évekkel ezelőtt vette fel,  elmondta: munkát nem talál, s tartozását úgy adták-vették, hogy a pénzintézettől, ahonnan a kölcsönt felvette,  a mai napig nem kapott elszámolást. A férfi, aki az órákig tartó egyeztetés után idős édesapjával végül hozzájárult a zárcseréhez, kérdésünkre annyit közölt: nem tudja, hova tudnak menni.

Az üggyel kapcsolatban jelenleg három eljárás is van – tájékoztatott Gieszné Boda Orsolya, a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettese és szóvivője. Van egy peres eljárás  a Székesfehérvári Városi Bíróságon azon hitelszerződés érvénytelenségének megállapítására, amelynek alapján az árverés is zajlott. Ezt az ügyet, mivel az összes hitelintézet és alperes  budapesti, a bíróság áthelyezte. A végrehajtó intézkedése előtt benyújtottak egy keresetet a végrehajtás felfüggesztése, megszüntetése iránt – itt hiánypótlásra lesz szükség. A harmadik egy olyan végrehajtási kifogás, amely az intézkedést kifogásolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik